Megható gesztust tett egy budapesti tanárnő: ajándék helyett mást kért a szülőktől Közoktatás
Eduline

Megható gesztust tett egy budapesti tanárnő: ajándék helyett mást kért a szülőktől

Öt hátrányos helyzetű gyereknek lett szebb a nyara.

Egy fővárosi általános iskola nyolcadikos osztályának osztályfőnöke arra kérte a szülőket, hogy a neki szánt búcsúajándék árát inkább az Igazgyöngy Alapítványnak ajánlják fel.

Az alapítvány vezetője, L. Ritók Nóra a Facebookon tette közzé a történetet, mert mint írja, nem tudta elhallgatni, bár a tanárnő nem szeretné, ha nyilvánosságra hoznák a nevét.

Sokat gondolkodtam, mire fordítsuk, ami illik ehhez a nagyszerű gesztushoz, és gyors visszacsatolást is ad, még a tanévben. Végül úgy döntöttünk, a legsikeresebb, legtöbb pályázaton sikerrel szerepelt öt, halmozottan hátrányos helyzetű igazgyöngyös nebuló kap egy rajzfelszerelésekből, könyvből álló csomagot – írja.

 

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról Közoktatás Fuchs Viktória

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról

Az iskolák nagy részében nincs elég idő, energia és szakember arra, hogy a problémákkal küzdő kisgyerekekkel egyénileg foglalkozzanak. Aki az iskolakezdés során lemarad, azt gyakran később is kudarcok érhetik, ami meghatározza a későbbi iskolai előmenetelét és önmagáról alkotott képét.