Megdöbbentő állapotok uralkodnak az ország egyik legjobb gimnáziumában Közoktatás
Eduline

Megdöbbentő állapotok uralkodnak az ország egyik legjobb gimnáziumában

A HVG rangsorán a 3. helyen szerepel a budapesti Szent István Gimnázium, amely most tarthatatlan állapotba került. Az iskola felében nincs fűtés, valamint a tető is beázik, a víz a villanyvezetékek mellett folyik.

Az ország 3. legjobb középiskolájaként tartják számon a budapesti Szent István Gimnáziumot, ami most nehéz helyzetbe került. Az iskola beázik, a folyosókra már vödröket kellett kitenni, de ami ennél is rosszabb: a víz a villanyvezetékek mellett csöpög, egy lámpabúra már szét is robbant, mivel belefolyt az eső. Az épület felében fűtés sem volt, mert elromlott a szivattyú, amelyet négy hétbe kerül megjavítani. Az egyik tanár azt mondta, rövidített órákat tartanak az iskola állapota miatt. Az csak idő kérdése, a felázott vakolat mikor kezd leesni.

 

Györgyné Maklári Zsuzsa, az iskola igazgatóhelyettese elmondta, valószínűleg a rejtett ereszcsatorna-hálózat miatt áznak. A Szent István Gimnázium épülete ugyanis 113 éves, és nem külső csatornát szereltek fel, amit egyszerűen meg lehetne javítani. Így viszont nem tudják pontosan meghatározni, hol is van a víz a födém alatt. Valamint a munkálatok is hosszabb ideig tartanak majd és a költségek sem pár százezer forintosak lesznek. Az iskola panaszaival megkereste a Zuglói Vagyonkezelő Zrt.-t is – ők felelősek ugyanis az épületért -, tervek már születtek, a megvalósítás még nem kezdődött el. Egyelőre úgy tűnik, nincs elég pénz a tető megjavítására.

Az Eduline is kereste a vagyonkezelőt, egyelőre azonban nem kaptunk választ a kérdéseinkre.

Itt a téli időszámítás: most már sötétben mennek haza a diákok az iskolából Campus life Gál Luca

Itt a téli időszámítás: most már sötétben mennek haza a diákok az iskolából

Ahogy minden ősszel, idén is eljött az idő, amikor visszalépünk egy órát az időben, és megkezdődik a téli időszámítás. Ez az apró változás nemcsak a faliórákat, hanem a mindennapi életünket, alvási szokásainkat és hangulatunkat is befolyásolhatja. De miért is vezették be eredetileg az óraátállítást, és vajon van-e még értelme a 21. században?