Már 220 ezer diák tanul egyházi iskolában Közoktatás
MTI

Már 220 ezer diák tanul egyházi iskolában

Ma már 220 ezer gyerek jár egyházi fenntartású köznevelési intézménybe, miközben a rendszerváltoztatás előtt mindössze tíz felekezeti - nyolc katolikus, egy református és egy zsidó - középiskola működhetett Magyarországon - mondta az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár szerdán Székesfehérváron.

Az új épületszárnnyal és tornacsarnokkal bővülő Ciszterci Szent István Gimnáziumban Soltész Miklós emlékeztetett arra, hogy éppen 70 éve, 1948-ban "zavarták el" az egyházi iskolákból a rendeket, egyházi fenntartókat és zárták be az intézményeket.

A ciszterci rend is így járt, ezért nagy elégtétel, hogy csak Székesfehérváron több száz gyerek járhat egyházi iskolába - tette hozzá. Az államtitkár elmondta, hogy az intézmény a kormány 2,6 milliárd forintos támogatásának köszönhetően bővül, és remélhetőleg a város büszkesége lesz.

Itt vannak az adatok: ennyi iskolát tart fenn a katolikus egyház

Csaknem hatszáz oktatási intézményt tart fenn a katolikus egyház Magyarországon - mondta Gyetván Gábor, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Katolikus Iskolai Főhatóság vezetője az M1 aktuális csatornán szombaton. Gyetván Gábor elmondta: kezelnek több mint 300 éves intézményeket, de olyanokat is, amelyek fenntartását alig néhány napja vették át. Hozzátette: minden egyházmegye és szerzetesrend tart fenn oktatási intézményt.

Keressük Budapest legszebb egyetemi könyvtárát! Campus life Gál Luca

Keressük Budapest legszebb egyetemi könyvtárát!

Ha egyetemista vagy, biztos megvannak a kedvenc helyeid a kampuszon: ahol jó leülni a szaktársakkal két óra között, meginni egy kávét vagy akár együtt tanulni. De van egy hely, ami mindenki életében közös pont: a könyvtár. Itt sosem érzi egyedül magát az ember, hiszen legyen szó egy nyugis délutánról vagy épp vizsgaidőszakról, mindig körülvesznek a jegyzetekbe és könyvekbe merülő hallgatótársak.