Már 100-nál több iskola fog tiltakozni szerdán Közoktatás
Eduline

Már 100-nál több iskola fog tiltakozni szerdán

Vélhetően a tavaszi szünet nem kedvez a tiltakozások bejelentésének, ennek ellenére lassan mégis emelkedik a szerdán tiltakozó iskolák száma.

A pénteki nap során megmozdultak a vidéki iskolák is a Tanítanék Mozgalom és a Civil Közoktatási platform csütörtöki bejelentése után, mikor hivatalosan is meghirdették  - a korábban már biztosra könyvelt - polgári engedetlenséggel egybekötött tiltakozást.

Szombatra száz fölé emelkedett a bejelentett iskolák száma, de ez csak hozzávetőleges érték, ugyanis ez a szám csak a szervezőkkel együttműködők által szerkesztett térképéből olvasható ki. A Tanítanék Mozgalom Facebook oldalán meghirdetett eseménynél 4 ezer feletti az érdeklődő, valamint a diákok is szolidaritási tiltakozást jelentettek be, ahol szintén másfél ezer érdeklődőt számolhatunk a bejelentéstől számított harmadik napon.

A tiltakozáshoz összefoglaló magyarázatot és a tanácsokat fogalmazott meg a Tanítanék Mozgalom.

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések Közoktatás Székács Linda

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések

Elsorvasztanák a vegyes csoportokat, a nagycsoportosok már az óvodán belül az iskolára készülhetnek, tucatnyi óvoda bezárásáról döntöttek az önkormányzatok az ország legkülönbözőbb helyszínein. Ez csak néhány példa azok közül, hogy februárban milyen, az óvodai nevelést érintő hírek jelentek meg. Minden jel arra utal, hogy a következő időszakban teljesen átalakulhat a legkisebbek nevelése. Összeszedtük, mik az eddigi legfontosabb tervezetek és intézkedések.