MSZP: a hetvenes éveket hozza vissza Hoffmann Rózsa az iskolákba Közoktatás
MTI

MSZP: a hetvenes éveket hozza vissza Hoffmann Rózsa az iskolákba

A jövő héten kezdődő tanév a múltidézés jegyében indul, a kormány a hetvenes évek oktatáspolitikáját hozza vissza az...

Szeptember 3-án kezdődik a tanév. Hiller szerint visszatérnek a hetvenes évek

A jövő héten kezdődő tanév a múltidézés jegyében indul, a kormány a hetvenes évek oktatáspolitikáját hozza vissza az MSZP-s Hiller István szerint. Mi változik szeptembertől és januártól az iskolákban? Összefoglalónkat itt olvashatjátok el.

A korábbi oktatási miniszter pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta, ez csak a kezdet, de 2013-ra olyan lesz a magyar iskolaügy, mint 1973-ban volt: a tanárok állami iskolákban, államilag kinevezett igazgatók vezetésével az állam által ellenőrzött tananyagot oktatják majd. Véleménye szerint a múltidézés felfordulást és színvonalcsökkenést okoz, ráadásul sokba kerül, ezért - jelezte - remélik, hogy csak két évig tart.

Hiller István az MSZP terveiről közölte: továbbra is lehetővé tennék, hogy az önkormányzatok iskolafenntartók legyenek, az "iskolavárosoknak" visszaadnák iskoláikat, valamint előírnák, hogy egyházi iskola nem kaphat több pénzt az állami-önkormányzatinál, és helyreállítanák az érdekegyeztetés rendszerét is. Az MSZP célja, hogy a 2013/14-es tanév végére, vagyis a parlamenti választás után ezek a törekvések a magyar oktatáspolitikája alapját képezzék - jelentette ki.

Középiskolai felvételi 2026: ezért annyira nehéz jól megírni a központi írásbelit Közoktatás Kurucz Tünde

Középiskolai felvételi 2026: ezért annyira nehéz jól megírni a központi írásbelit

Az 50 pontos matekból 23 pont már átlag feletti eredménynek számított a nyolcadikosoknál a 2025-ös központi írásbelin, de magyarból is átlagosan a diákok nyolcadikban csak 30,3 pontot értek el, azonban a negyedikeseknél és a hatodikosoknál sem volt sokkal jobb a helyzet. Elmagyarázzuk egyszerűen miért annyira nehéz magas pontszámot elérnie még egy színötös tanulónak is.