Letartóztatták a kigyulladt kollégium igazgatóját Közoktatás
MTI

Letartóztatták a kigyulladt kollégium igazgatóját

Gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával őrizetbe vettek szerdán a hatóságok hat embert a dél-törökországi Adana tartomány Aladag körzetében előző este történt, halálos kimenetelű leánykollégiumi tűzesettel kapcsolatban - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.

Az előállítottak között van az intézmény igazgatója is.

A tűzben 11 középiskolás diák, valamint egy alkalmazott meghalt, további 22 ember szenvedett égési sérüléseket, füstmérgezést. Kórházba vittek több olyan áldozatot is, aki az ablakon kiugorva menekült a lángok elől.

Veysi Kaynak miniszterelnök-helyettes, Süleyman Soylu belügyminiszter, illetve Fatma Betül Sayan Kaya család- és szociálpolitikai miniszter azonnal a helyszínre sietett. Hüseyin Sözlü, Adana város polgármestere úgy nyilatkozott: a tüzet feltehetően elektromos rövidzárlat okozta, amely a földszinten keletkezett, de a lángok a szőnyegborítás következtében gyorsan terjedtek.

 

A főként 11-14 éves lányok a felső emeletre menekültek, de a jelek szerint a vészkijárat ajtaja zárva volt, nem tudták kinyitni, később pedig a többnyire fából készült tetőszerkezet is rájuk omlott. Veysi Kaynak később elmondta: tudomása szerint a vészkijárat ajtajának egyszerűen nem volt kilincse.

A tűzoltók három óra alatt oltották el a lángokat, majd az épületben rátaláltak az egymást ölelő holttestekre.

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál Felsőoktatás Gál Luca

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál

Sok egyetemista szembesül anyagi nehézségekkel a tanulmányai során. Az önköltséges képzésre felvételt nyert hallgatóknak éveken át komoly összegeket kell fizetniük. A magyar felsőoktatási intézményekben a tandíjak intézménytől és szaktól függően eltérnek, de a legtöbb alapképzés féléves díja 270 000 és 500 000 forint között mozog, míg a mesterképzések esetében ez az összeg jellemzően 300 000–400 000 forint között alakul. Bizonyos szakokon – például az orvosi vagy a repülőmérnöki képzéseken – a tandíj akár több millió forint is lehet félévente.