Lemondott a Gandhi Gimnázium igazgatója Közoktatás
MTI

Lemondott a Gandhi Gimnázium igazgatója

Virág Bertalan, a Gandhi Gimnázium Közhasznú Nonprofit Kft.

Balog Zoltán a Gandhi Gimnáziumban

Virág Bertalan, a Gandhi Gimnázium Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője az információ megerősítése után az MTI-hez közleményt juttatott el, amely szerint a Gandhi Gimnázium és Kollégium igazgatója, Gidáné Orsós Erzsébet személyes okokra hivatkozva április 19-én kérte munkaviszonyának közös megegyezéssel történő megszüntetését.

A kft. ügyvezetője azt írta, hogy az új igazgató személyéről pályázat útján születik döntés, s az a következő tanévtől tölti majd be hivatalát. Az új vezető megválasztásáig az igazgatói feladatokat a gimnázium jelenlegi igazgatóhelyettese, Ignácz István látja el; a közlemény szerint a szakmai munka változatlanul folyik. Az MTI a lemondás kapcsán megkereste Gidáné Orsós Erzsébetet, ám ő nem kívánt nyilatkozni.

Az ország első roma nemzetiségi oktatási intézményét tíz éven át vezető Csovcsics Erikát 2009 júliusában váltotta az igazgatói poszton Gidáné Orsós Erzsébet. A fenntartó Gandhi Közalapítvány kuratóriumának összetétele ugyanis 2009 elején megváltozott, s e testület a szülők, a diákönkormányzat, valamint a nevelőtestület támogatása ellenére nem Csovcsics Erikát, hanem a Gandhi egyik tanárát, Gidánét bízta meg az igazgatói teendők ellátásával.

Balog Zoltán, társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár 2011-ben jelentette be, a roma kisebbségi középfokú oktatási intézmény körül kialakult áldatlan állapotokat meg kívánja szüntetni úgy, hogy egy nonprofit gazdasági társaság veszi át az iskola fenntartását a Gandhi Közalapítványtól.

A Gandhi Gimnázium Közhasznú Nonprofit Kft. még 2011-ben meg is alakult, tulajdonosa 90 százalékban a magyar állam (a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium - KIM), 10 százalékban pedig a pécsi önkormányzat lett.

A KIM 2012 januárjában közleményt adott ki, amelyben arról számolt be: új ügyvezető igazgatót választott a pécsi Gandhi Gimnáziumot működtető közhasznú nonprofit kft. taggyűlése, s az átalakított szervezet megkezdte a munkát.

A tárca társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága azt írta: az iskola évek óta húzódó bizonytalan helyzetére tett pontot az oktatási intézményt üzemeltető állami és önkormányzati tulajdonú cég taggyűlése, amikor Virág Bertalan személyében megválasztották az új vezetőt. Mint írták, ezzel új fejezetet nyitottak az iskola történetében, hiszen a stabil intézményi és gazdasági háttérnek köszönhetően ismét a magas színvonalú oktatás kerülhet a figyelem középpontjába. Az új tulajdonos garantálja a gimnázium megfelelő gazdasági hátterét és a pedagógiai program megújítását - közölte akkor az államtitkárság.

Kompetenciamérés 2025: a zalai középisolások lekörözték Budapestet történelemből Közoktatás Gál Luca

Kompetenciamérés 2025: a zalai középisolások lekörözték Budapestet történelemből

A 2025-ös országos kompetenciamérésen összességében javultak a diákok történelemből elért eredményei, ám az ötödikeseknél komoly visszaesés látszik: 2024-hez képest átlagosan 47 képességponttal gyengébb eredményt értek el. Minden más évfolyamon viszont legalább 32 ponttal jobb teljesítményt mértek, mint egy évvel korábban. Egy nagydobosi iskola, túlszárnyalva az országos átlagot, messze a legjobbak között teljesített a 6. évfolyamos felmérésen.