Lemondásra szólította fel Hoffmann Rózsát a Jobbik Közoktatás
MTI

Lemondásra szólította fel Hoffmann Rózsát a Jobbik

Lemondásra szólította fel Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkárt a Jobbik, miután pénteken kiderült, hogy a...

Lemondásra szólította fel Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkárt a Jobbik, miután pénteken kiderült, hogy a kormány 2014 elejére halasztja a pedagógusok 2013 szeptemberére tervezett béremelését.

Dúró Dóra, az Emberi Erőforrások Minisztériuma előtt tartott szombati sajtótájékoztatóján azt mondta: ezen a héten Hoffman Rózsa "újabb hazugságára derült fény", és "kiderült, hogy a kormány semmibe veszi a pedagógusokat".

A politikus annak a véleményének is hangot adott, hogy ha elmarad a béremelés, akkor jövő szeptembertől a pedagógusoknak csökken a fizetésük, ugyanis a köznevelési törvény felemeli az óraszámukat, vagyis többet kell dolgozniuk ugyanannyi pénzért.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter pénteken jelentette be: az önkormányzati rendszer átalakításánál a központi kormányzat által átvett iskolák, kórházak, illetve a járási rendszer bevezetése révén nagyjából 22 ezerrel csökken a közszféra létszáma 2013-tól. A kormány a tanári fizetések 2013. szeptember 1-jei emelését 2014 elejéig elhalasztja, amivel 73 milliárd forintot takarít meg. Ha 2013-ban a tervezett egy százaléknál nagyobb lesz a gazdasági növekedés, akkor visszahozzák a korábbi időpontot.

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között

A 2026-os béremelési tervezet hiányosságai és a rendszerben meglévő igazságtalanságok miatt mára már több mint 2400 oktatási dolgozó jelezte részvételi szándékát egy kétórás figyelmeztető sztrájkban a PDSZ felmérése alapján. A sztrájk nem csupán a bérekért folyna: a pedagógusok, segítő és technikai dolgozók szerint a rendszer működőképessége forog kockán.