"Egyre inkább tapasztalom, hogy ennek a rétegnek senki nem segít" - mondta a fogyatékossággal élő diákokról Leiner Károly gyógypedagógus.

"Nem vagyok optimista. Az elmúlt huszonöt évben ott voltam az összes pedagógusdemonstráción, -tüntetésen, mert úgy éreztem, kötelességem. Döbbenetes, hogy soha nem vagyunk elegen. Hol voltak például a szülők, nagyszülők, akiknek a gyereke, unokája iskolába jár vagy majd iskolába megy? Nem látják, hogy a gyerek a reggeli fagyban rohan a suliba, mert mindennapos testnevelésóra van egyszerre öt osztálynak tornaterem híján a folyosón? A legnagyobb „kockás” tüntetésen összegyűltünk vagy hatvanezren a Kossuth téren, de százhatvanezer pedagógus dolgozik az országban" - mondta a Magyar Nemzetnek adott interjúban Leiner Károly gyógypedagógus, aki könyvet írt "az elveszett gyerekek országáról" és blogot vezet a magyar közoktatás anomáliáiról.

Hozzáteszi: húsz éve dolgozik sérült gyerekekkel, "s egyre inkább tapasztalom, hogy ennek a rétegnek senki nem segít. A vakoknak, siketeknek van megfelelő alapfokú iskolájuk, az értelmi fogyatékosoknak nincs. Az ilyen gyerekeket kiscsoportos foglalkozásokon speciális módszerekkel napi hat órában szakképzett gyógypedagógusoknak kellene fejleszteniük. Vannak kiváló kollégáim, akik pincében, kazánházban, portásfülkében dolgoznak a gyerekekkel. Az utazó gyógypedagógusok cipelik magukkal az eszközöket, természetesen nem kocsival, mert autójuk általában nincs. Ha az ilyen gyerekeket integrálják egy normál iskolai osztályba – márpedig ez történik –, akkor előáll a „befőtteffektus”. A kollégák nevezik így, mélyen sértő, bántó, de igaz: a szerencsétlen gyerek, mint a befőtt, ül a hátsó padban, folyik a nyála, és a kutya sem törődik vele. Az amúgy is túlterhelt tanító nem fogja őt felzárkóztatni, energiája, tudása sincs hozzá".

Leiner Károly - aki évek óta az ELTE gyakorlatvezető tanára - azt mondja, a gyógypedagógiát tanulók zöme már a felvételikor tudja, hogy nem a szakmában és nem itthon akar dolgozni. "A bárczisok [Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar] fölveszik a divatos rekreációs szakot, és a diploma után azonnal külföldre mennek. A Ratkó-korszak tanítói már nyugdíjasok, aztán megyünk mi, a most ötvenesek, és nincs utánpótlás" - magyarázza.