Lehet, hogy sosem derül ki, mi okozta a veronai buszbalesetet Közoktatás
MTI

Lehet, hogy sosem derül ki, mi okozta a veronai buszbalesetet

A veronai buszbaleset helyszínén a magyar rendőrök nem látták annak nyomát, hogy defektet kapott volna a jármű - mondta Óberling József rendőr ezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közlekedésrendészeti főosztályvezetője az M1-en.

A rendőr ezredes elmondta: az olasz hatóságok kérésére magyar rendőrök utaztak a hétvégén Olaszországba, a 16 halálos áldozatot követelő buszbaleset helyszínére. Ettől függetlenül a nyomozást az olasz hatóságok folytatják.

Az általa vezetett háromtagú magyar szakértői csoport abban segített, hogy minél gyorsabban, minél pontosabb információhoz jussanak az olasz kollégák. Segítettek tisztázni az utaslistát - említett példát Óberling József. Emellett a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai az autóbusz-üzemeltető telephelyen lefoglalták a jármű műszaki okmányait, valamint a sofőrök papírjait, és azokat 24 órán belül átadták az olasz hatóságoknak - tette hozzá.

A főosztályvezető elmondta, hogy a baleset helyszínén sem az aszfalton, sem az autóbuszon - a gumiabroncs maradványán, a keréktárcsán - nem láttak olyan nyomot, amely defektre utalt volna. Közlése szerint az objektív bizonyítékok gyakorlatilag megsemmisültek.

Az is lehet, hogy sosem derül ki, pontosan miért, hogyan történt a baleset - fogalmazott.

Múlt péntek éjjel az olaszországi Verona közelében szenvedett balesetet egy magyar fiatalokat szállító busz, tizenhatan meghaltak, huszonhatan megsérültek. A buszon a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok és egyikük családja utazott.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.