2012. március. 29. 02:13 Eduline Utolsó frissítés: 2012. március. 28. 22:12 Közoktatás

Húszezer forintba "kerül" egy Facebook-regisztráció?

Egy brooklyni gimnáziumban 100 dollárt, azaz több mint húszezer forintot kellett fizetniük azoknak a tizenegyedikes...

Egy brooklyni gimnáziumban 100 dollárt, azaz több mint húszezer forintot kellett fizetniük azoknak a tizenegyedikes diákoknak, akiket facebookozáson kaptak – számolt be a Huffington Post.

A Beth Rivkah zsidó lánygimnázium tanulóit írásban figyelmeztették, hogy azonnal töröljék a profiljukat a közösségi oldalról, különben kirúgják őket az intézményből. Az iskola dolgozói szerint elfogadhatatlan, hogy a diákok a Facebookhoz és más közösségi oldalakhoz csatlakozzanak.

„A tanáraink attól félnek, hogy a Facebookon fiúkkal beszélgetünk, esetleg oda nem illő fotókat töltünk fel magunkról” – mondta az egyik diák.

Shaindel Teichtel iskolaigazgató szerint mindezen nem kell csodálkozni, ők csak megpróbálnak vigyázni a rájuk bízott lányokra. „Már két éve tilos nálunk regisztrálni a Facebookra, és ezt a diákjaink nagyon jól tudják” – magyarázta az igazgató, miért szabtak ki pénzbírságot a szabályt megszegő tizenegyedikesekre. Azonnal kirúgták a Twitteren trágárkodó diákot – összefoglalónkat itt olvashatod.

"Emlékszem egy veszekedésre, aminek az lett a vége, hogy bevitt egy kis szobába és ott percekig vert, megállás nélkül" Közoktatás Székács Linda

"Emlékszem egy veszekedésre, aminek az lett a vége, hogy bevitt egy kis szobába és ott percekig vert, megállás nélkül"

Erőszakkal tömték az ételt a gyerekekbe, verbálisan és fizikailag is bántalmazták őket már a 2010-es évek elején is egy most felbukkanó egykori áldozat szerint abban a nagykanizsai piarista óvodában, ahol a szülők augusztus elején az óvoda igazgatójánál és az intézményt fenntartó piarista rendnél is panaszt tettek. Az óvónőt írásban figyelmeztették, de továbbra is a gyerekek között dolgozhat, ráadásul vezető beosztásban.