Kinek jár ingyen a tankönyv szeptembertől? Itt a válasz Közoktatás
Eduline

Kinek jár ingyen a tankönyv szeptembertől? Itt a válasz

Az idei tanévtől bővül az ingyenes tankönyvellátásban részt vevők köre.

Idén már az 5-8. osztályokban is bevezetik az ingyenes tankönyveket, ami lényegében mindenkinek jár, nem csak az arra rászorultaknak. Emellett egy rendelet arról is dönt, hogy 2017-től már a kilencedik osztályosok is ingyen kapják a könyveket.

A kormány közlése szerint az intézkedés hatására a diákok 85 százaléka ingyen juthat majd hozzá a tankönyvekhez.

2013-tól felmenő rendszerben kezdték el bevezetni a mindenki számára ingyenes tankönyvellátást az általános iskolákban. Palkovics László a kilencedik osztályra való kiterjesztést korábban azzal indokolta, hogy ez a legdrágább évfolyam, hiszen ilyenkor több olyan könyvet is be kell szerezni, amit aztán évekig használnak a diákok.

A kilencedik évfolyam után a rászorulók számára ingyenes a tankönyvcsomag. Ennek feltétele a halmozottan hátrányos helyzet, a tartós betegség, a gyermekvédelmi kedvezmény, a három, vagy annál több kiskorú egy családban. Az ilyen jogcímen nyújtott támogatást az intézményvezetőnél, a megfelelő igazolásokkal lehet igényelni.

Megosztja a szülőket, hogy akár lövészetre is taníthatják a diákokat az iskolában Közoktatás Székács Linda

Megosztja a szülőket, hogy akár lövészetre is taníthatják a diákokat az iskolában

A szülők beleegyezését kérte egy honvédelmi alapismereteket is oktató iskola ahhoz, hogy tanórai keretek között lőtérre vigyék és légfegyverrel lőni tanítsák a tizenegyedikeseket. Van, akik szerint ez "izgalmas" és akár ahhoz is hozzájárulhat, hogy többen kedvet kapjanak a sportlövészethez, a legtöbben viszont élből elutasítják az órai fegyverhasználatot még akkor is, ha az elvileg felügyelt.