2011. október. 19. 23:03 Eduline Utolsó frissítés: 2011. október. 19. 23:01 Közoktatás

Keményen beszólt Hoffmann Rózsának a lemondott Loránd Ferenc

Két dologgal indokolta hétfői lemondását Loránd Ferenc, az Országos Köznevelési Tanács (OKNT) volt elnöke a Magyar...

Két dologgal indokolta hétfői lemondását Loránd Ferenc, az Országos Köznevelési Tanács (OKNT) volt elnöke a Magyar Narancsnak adott interjújában. A neves pedagógus kijelentette, a központi tartalomszabályozáshoz és a normáktól eltérést szankcionáló törvényhez nem hajlandó a nevét adni semmilyen formában.

Loránd Ferenc, az Országos Köznevelési Tanács hétfőn lemondott elnöke a Magyar Narancsnak adott interjúban elmondta, bár a jelenleg hatályos törvények értelmében az OKNT a közoktatásért felelős miniszter legfőbb tanácsadó és konzultatív testülete, 2009 óta pedig véleményezési joggal rendelkeznek, a köznevelési törvény tervezetét illetően a tanács nem élhetett törvény biztosította jogával. Loránd elmondta, bár eddig az OKNT egyetértése nélkül nem lehetett jelentős közoktatási döntést hozni, ezúttal a törvényszöveg végleges változata előbb került a nyilvánosság, mint a tanács elé.

Kijelentette: "a látszatát is el akarom annak kerülni, hogy nekem ehhez a törvényhez bármi közöm volna", a törvénytervezetben van ugyanis két olyan elem, amivel olyan mértékben nem ért egyet, hogy azt érezte, ezt csak a lemondásával tudta kellő mértékben kifejezésre juttatni. A cikk folytatását a hvg.hu-n olvashatod el.

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál Felsőoktatás Gál Luca

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál

Sok egyetemista szembesül anyagi nehézségekkel a tanulmányai során. Az önköltséges képzésre felvételt nyert hallgatóknak éveken át komoly összegeket kell fizetniük. A magyar felsőoktatási intézményekben a tandíjak intézménytől és szaktól függően eltérnek, de a legtöbb alapképzés féléves díja 270 000 és 500 000 forint között mozog, míg a mesterképzések esetében ez az összeg jellemzően 300 000–400 000 forint között alakul. Bizonyos szakokon – például az orvosi vagy a repülőmérnöki képzéseken – a tandíj akár több millió forint is lehet félévente.