Kásler Miklós szerint az oktatás sincs olyan rossz állapotban, mint amilyen szintű és súlyú kritikákat kap Közoktatás
Eduline

Kásler Miklós szerint az oktatás sincs olyan rossz állapotban, mint amilyen szintű és súlyú kritikákat kap

Az emberi erőforrások minisztere szerint az egészségügy és az oktatás távolról sincs olyan rossz állapotban, mint amilyen szintű és súlyú kritikákat kapnak. Kásler Miklós úgy látja, "más országokban is a bírálatok kereszttüzében áll az egészségügy és az oktatás, nincs olyan hely a világon, ahol zavartalanul működnének ezek a területek".

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere már egyeztetett a minisztérium szakmai vezetőivel az új Nemzeti alaptantervről, elolvasta a preambulumot, amit teljesen megfelelő szellemiségűnek talált, "a tanterv egészének ezt kell majd képviselnie" - írja a hvg.hu Kásler Miklós a Figyelőnek adott interjújából. Szerinte mindenképp meg kell gyorsítani a folyamatot, ezért a legrövidebb időn beül leül tárgyalni a NAT alkotói gárdájával. A cél az, hogy a 2019/20-as tanév már az új alaptanterv alapján induljon el - tette hozzá.

A kötelező olvasmányokról ezt mondta: "az értékeinket, a keresztény kultúránkat, a hagyományainkat azon a szinten kell megfogalmazni, amit a tanulók különböző korosztályai képesek befogadni".

A kilencosztályos általános iskola bevezetéséről pedig úgy fogalmazott, hogy komoly szakmai viták zajlanak az ügyben, de egyelőre nincs döntés.

Szerinte az egészségügy és az oktatás távolról sincs olyan rossz állapotban, mint amilyen szintű és súlyú kritikákat kapnak. Kásler Miklós úgy látja, "más országokban is a bírálatok kereszttüzében áll az egészségügy és az oktatás, nincs olyan hely a világon, ahol zavartalanul működnének ezek a területek".

Mégis napirenden van a tanév rendjének megváltoztatása?

Még nincs döntés a témában - ezt mondta a tanév rendjének változásáról Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere. A tanév rendjének változása „erős diszkusszió" tárgya, még nincs döntés a témában - jelentette ki Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere az Inforádióban kedd este.

Felvételi kisokos: kinek való a két tanítási nyelvű gimnázium és a nyelvi előkészítő? Közoktatás Gál Luca

Felvételi kisokos: kinek való a két tanítási nyelvű gimnázium és a nyelvi előkészítő?

Idegen nyelven tanult tantárgyak, anyanyelvi tanárok, részben idegen nyelven tett érettségi vizsga, sőt akár díjmentesen megszerzett felsőfokú nyelvvizsga – mindez valós lehetőség azok számára, akik kéttannyelvű gimnáziumot vagy nyelvi előkészítő évfolyamot választanak. De vajon kinek való ez a képzési forma, és miben különbözik a „klasszikus” gimnáziumi oktatástól? Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat, hogy könnyebb legyen a döntés a pályaválasztás előtt álló diákoknak és szüleiknek.