Jóval drágább volt az idei tanévkezdés, mint a tavalyi Közoktatás
MTI

Jóval drágább volt az idei tanévkezdés, mint a tavalyi

Átlagosan 10 százalékkal kerültek többe az idei iskolakezdéskor a tanszerek az egy évvel ezelőttihez képest a GfK...

Átlagosan 10 százalékkal kerültek többe az idei iskolakezdéskor a tanszerek az egy évvel ezelőttihez képest a GfK Hungária adatai szerint. A piackutató intézet közleményében hangsúlyozza: az idei iskolakezdés drágább volt, mint az előző évben, nem a tankönyvcsomagokat, hanem az egyéb iskolai felszereléseket tekintve.

A legtöbbet a füzetekből, papírokból, füzetborítókból, golyóstollakból és ceruzákból, valamint ragasztókból vették a szülők, ezek a termékek általában 10 százalékkal kerültek többe idén, mint a tavalyi beiskolázásnál - közölte a GfK.

A tolltartóknál több mint 20 százalékos árnövekedést mértek a GfK Hungária kutatói. Ennek egyik oka az lehet, hogy több olyan tolltartót adtak el, amelyben már benne voltak az írószerek is. Az iskolatáskák átlagára viszont 8 százalékot meghaladó mértékben csökkent, így az átlagár 3500-4500 forint körül mozgott.

A notebookok területén az árak több mint 10 százalékot emelkedtek, 148 ezer forint körül volt nyár végén az átlagáruk. Egyre nagyobb teret hódítanak a fiatal tinédzserek körében kedvelt és az iskolához megfelelő hardver megoldást kínáló tabletek. Ezek átlagára a nyári időszakban 80 ezer forint volt.

Idén már július végén erősebb kereslet mutatkozott az írószerek és füzetek iránt, mint 2011-ben. A GfK szerint ez is mutatja, hogy a fogyasztók egyre tudatosabbak, és racionalizálják vásárlásaikat.

„Hallgattunk eddig eleget” – egyetemisták az 1956-os forradalomban Campus life Kurucz Tünde

„Hallgattunk eddig eleget” – egyetemisták az 1956-os forradalomban

1956. október 23-án délelőtt még megtartották az órákat a BME-n, az ELTE rektori tanácsa kiállt a diktatúra ellen tüntetést szervező hallgatók mellett és az egyetem oktatói a diákokkal együtt vonultak a békésnek induló demonstráción, mely végül az ÁVH sortüze után a Magyar Rádió épületének elfoglalásához vezetett.