Jön a lövészet és a küzdősport az iskolákban: ezért újítana a minisztérium? Közoktatás
Eduline

Jön a lövészet és a küzdősport az iskolákban: ezért újítana a minisztérium?

Ha egy diák lelkiismereti okokból nem szeretne részt venni a sportlövészetben, annak természetesen nem kell megtennie - mondta a lövészet és a küzdősportok tantervbe iktatásáról Maruzsa Zoltán köznevelési helyettes államtitkár a Magyar Időknek.

"Többen fordultak az elmúlt hónapokban az Emberi Erőforrások Minisztériumához (Emmi), hogy olyan kerettanterv kialakításában gondolkoznak, amelyben megjelenne a lövészet és a küzdősport" – magyarázta az új minisztériumi tervet Maruzsa Zoltán, az Emmi köznevelési helyettes államtitkára a lapnak.

Hozzáfűzte: a minisztérium felkarolta ezeket az ötleteket, és nekilátott a kidolgozásnak, illetve az erről való párbeszédnek. "Felmerült az is, hogy tankerületenként megteremtsük a lövészet és a küzdősportok infrastrukturális hátterét, ami az oktatáson túl a helyi lakosság sportolási igényeit is kielégítheti" – mondta el Maruzsa Zoltán.

Fegyvert adna a kormány az iskolások kezébe

A kormány koncepciója szerint az iskolák udvarán is lőtereket lehetne kialakítani, tesiórán pedig kerepelhetnének a fegyverek. Az eddig labdajátékokra és atlétikára épülő testnevelést a kormány küzdősportokkal és lövészettel egészeítené ki a Népszava szerint. Tény, nemrég a kormány bejelentette, 27 milliárd forintból 197 új lőteret létesítenek az országban, a lap szerint pedig ehhez köze van annak, hogy az iskolai oktatás keretében lövészetet is oktatnának.

A Pedagógusok Szakszervezete a lőfegyver használatát lelkiismereti okokra hivatkozva találja problematikusnak – magyarázta Galló Istvánné, a szervezet elnöke. Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke pedig úgy véli, egyáltalán nincs szükség a diákok militarizálására. Maruzsa Zoltán a kritikákra reagálva hangsúlyozta: egyáltalán nem arról van szó, hogy kötelező lenne mindenkinek részt venni a sportlövészeten.

"Ez egy megengedő kerettantervi szabályozás lesz. Intézményeknek sem kötelező, és intézményeken belül sem kötelező minden diáknak. Ha valaki lelki­ismereti okokból nem szeretne részt venni a sportlövészetben, annak természetesen nem kell majd lőnie" – ismertette a minisztériumi álláspontot. A diákok militarizálására utaló megjegyzés kapcsán azt mondta: semmi olyan állítás, deklaráció nem történt senki részéről, amely ezt megalapozná. Ezek a gondolatok teljesen légből kapottak és minden alapot nélkülöznek.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.