Több ezer tanárt rúgtak ki jogtalanul a természeti katasztrófa után Közoktatás
Eduline

Több ezer tanárt rúgtak ki jogtalanul a természeti katasztrófa után

Jogtalanul mondtak fel több ezer New Orleans-i pedagógusnak, amikor a Katrina hurrikán szétrombolta a települések...

A Katrina hurrikán hét évvel ezelőtt iskolákat is romba döntött

Jogtalanul mondtak fel több ezer New Orleans-i pedagógusnak, amikor a Katrina hurrikán szétrombolta a települések iskoláit – számolt be a Huffington Post.

Több mint egymillió dollárt ítéltek meg hét tanárnak, akik pert indítottak a New Orleans-i iskolakörzet és az állam ellen. Ez pedig megnyitotta az utat ahhoz, hogy további hétezer pedagógus is kártérítést kapjon a jogtalan kirúgás miatt.

Az ítélet hét évvel a Katrina hurrikán pusztítása után született meg. Akkoriban a város nyolcvan százalékát elöntötte az víz, így lakhatatlanná vált a település. Az iskolák bezártak, a pedagógusokat pedig elbocsátották – most kiderült, hogy törvényellenesen.

„Végre mindenki tudomást szerez róla, hogy mi történt akkoriban” – mondta egy ma már nyugdíjas tanárnő, Gwendolyn Ridgely, aki 480 ezer dollár kártérítést kapott. Twitter-bejegyzése miatt rúgták ki a pedagógust – összefoglalónkat itt olvashatod.

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról Közoktatás Fuchs Viktória

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról

Az iskolák nagy részében nincs elég idő, energia és szakember arra, hogy a problémákkal küzdő kisgyerekekkel egyénileg foglalkozzanak. Aki az iskolakezdés során lemarad, azt gyakran később is kudarcok érhetik, ami meghatározza a későbbi iskolai előmenetelét és önmagáról alkotott képét.