Hetvenfős osztályokkal ijesztgetik a tanárokat - és van, ahol működik Közoktatás
Eduline

Hetvenfős osztályokkal ijesztgetik a tanárokat - és van, ahol működik

Miközben a világon mindenhol az alacsony osztálylétszámot tartják a hatékony oktatás kulcsának, egy kelet-angliai...

Miközben a világon mindenhol az alacsony osztálylétszámot tartják a hatékony oktatás kulcsának, egy kelet-angliai iskola igazgatója és tanárai esküsznek arra, hogy hetvenfős osztályokkal is kiváló eredményeket lehet elérni.

Bure Valley Junior School - ahol 70 diák jár egy osztályba

A norfolki Bure Valley Junior School diákjai 60-70 fős osztályokban tanulnak. A 7-9 éves gyerekek egyetlen tanteremben, de kisebb csoportokban végzik a feladatokat. A diákokat egyszerre két tanár oktatja, mellettük két-három asszisztens is felügyeli a munkát – számolt be a Daily Mail.

Az iskolaigazgató szerint a nagy létszámú osztályok jól működnek. „Már az első évben azt tapasztaltuk, hogy a diákok kétszer olyan gyorsan haladtak a tananyaggal, mint korábban, amikor még kisebb létszámú osztályba jártak” – mondta John Starling, aki szerint a tanárok is könnyebben tudnak együtt dolgozni, ha egy tanteremben vannak egész nap.

A legutóbbi Ofsted-felmérés is kiemelkedőnek nevezte az óriásosztályok hatékonyságát és az oktatás minőségét az iskolában. A világ egyik legkisebb osztályába azonban mindössze két diák jár – az intézményről itt olvashatsz bővebben.

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról Közoktatás Fuchs Viktória

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról

Az iskolák nagy részében nincs elég idő, energia és szakember arra, hogy a problémákkal küzdő kisgyerekekkel egyénileg foglalkozzanak. Aki az iskolakezdés során lemarad, azt gyakran később is kudarcok érhetik, ami meghatározza a későbbi iskolai előmenetelét és önmagáról alkotott képét.