Jó vagy matekból? Lehet, hogy az MTA téged keres Közoktatás
MTI

Jó vagy matekból? Lehet, hogy az MTA téged keres

Rejtőzködő matektehetségeket keres gimnazisták - konkrétan a kilencedik osztályába járó diákok - között a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet Didaktikai Csoportja.

Az MTA Tantárgy-pedagógiai Programjának támogatott csoportja kilencedikeseknek tart rendhagyó matekórákat, hogy megismertesse a diákokkal a matematikai gondolkodás örömét, és rábukkanjon azokra a kiemelkedő képességű tanulókra, akik a hivatalos oktatás rendszerében eddig nem igazán tudtak érvényesülni.

A tehetségek felkutatása érdekében a kutatók a tavaszi félévében megpróbálnak minél több iskolát felkeresni, és ott a szokásostól eltérő megközelítésű matematikai foglalkozásokat tartani. A foglalkozások egy-egy hétköznap 3 óráját veszik igénybe.

Az érdeklődő és tehetséges diákok számára a szervezők egy kétéves, az ősszel induló képzési programot ajánlanak, mely az iskolai matematikaoktatás mellett segíthet tehetségük kibontakoztatásában.

A tavaszi foglalkozásokra a szervezők első körben február 20-ig várják az iskolák jelentkezését, viszont a matematikaoktatást eleve kiemelten támogató iskolák nem vehetnek részt a programban. A program részletes leírása és a kapcsolatfelvételi információk megtalálhatók A Gondolkodás Öröme Alapítvány oldalán.

Felvételi kisokos: kinek való a két tanítási nyelvű gimnázium és a nyelvi előkészítő? Közoktatás Gál Luca

Felvételi kisokos: kinek való a két tanítási nyelvű gimnázium és a nyelvi előkészítő?

Idegen nyelven tanult tantárgyak, anyanyelvi tanárok, részben idegen nyelven tett érettségi vizsga, sőt akár díjmentesen megszerzett felsőfokú nyelvvizsga – mindez valós lehetőség azok számára, akik kéttannyelvű gimnáziumot vagy nyelvi előkészítő évfolyamot választanak. De vajon kinek való ez a képzési forma, és miben különbözik a „klasszikus” gimnáziumi oktatástól? Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat, hogy könnyebb legyen a döntés a pályaválasztás előtt álló diákoknak és szüleiknek.