Ismeretlenek verték szét az etyeki iskolát Közoktatás
Eduline

Ismeretlenek verték szét az etyeki iskolát

Kifosztottak és szétromboltak egy etyeki iskolaépületet a napokban. Az intézményben milliós kár keletkezett.

Bár tíz éve bezárt a Kolumbusz Humángimnázium, mivel azóta az újranyitáson dolgoznak az alapítványi intézmény vezetői, továbbra is berendezve tartják.

A Feol.hu most arról ír, bár korábban már többször betörtek, a közelmúltban szét is rombolták az épület belsejét.

Felfeszítették a páncélszekrényt, szétdobálták a bútorokat, lefeszegették az ajtókat, betörték az ablakokat, összefirkálták a falakat, szétdobálták a wc papírt – sorolta a károkat a lapnak Kopcsik István, az iskola egykori igazgatója.

Kopcsik szerint már az akkreditációs anyaguk is készen volt, több kollégájával együtt készültek az iskola újranyitására, de most addig erről szó sem lehet, míg nem hozzák helyre a rongálást.

Négy szuper augusztus 20-i program Budapesten és vidéken Campus life Székács Linda

Négy szuper augusztus 20-i program Budapesten és vidéken

Bár mivel idén szerdára esik, ezért hosszú hétvégével nem jár, azért mégiscsak mindenkinek jólesik egy pihenőnap a hét közepén is augusztus 20-án. Összeszedtünk néhány programötletet Budapesten és vidéken, amivel eltölthetitek az időtöket, ha aktív kikapcsolódásra vágytok.