Iskolák mellett is lesznek nemzeti dohányboltok Közoktatás
Eduline

Iskolák mellett is lesznek nemzeti dohányboltok

Bár a trafiktörvény egyik célja a fiatalkorúak egészségének védelme, azt nem tiltja a jogszabály, hogy iskola mellett...

Bár a trafiktörvény egyik célja a fiatalkorúak egészségének védelme, azt nem tiltja a jogszabály, hogy iskola mellett legyen dohánybolt. Lesz is – írja a 444.hu.

Ezek a boltok eredetileg olyan zárt, kívülről elhomályosított üzletek lettek volna, ahová fiatalkorúak egyáltalán nem mehettek volna be, ehhez képest most már fagylaltot is árulhatnak majd a dohányboltok.

A törvényben csak az szerepel, hogy közoktatási intézményekben nem lehet majd trafikot nyitni, arról nincs szó, hogy közvetlenül mellettük lehet-e. A 444.hu információi szerint iskolák mellett is nyílnak majd ilyen üzletek. Ilyen dohánybolt nyílik majd Kismaroson, a XI. kerületben, illetve a II. kerületben, a Budenz József Általános Iskola és Gimnázium mellett.

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések Közoktatás Székács Linda

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések

Elsorvasztanák a vegyes csoportokat, a nagycsoportosok már az óvodán belül az iskolára készülhetnek, tucatnyi óvoda bezárásáról döntöttek az önkormányzatok az ország legkülönbözőbb helyszínein. Ez csak néhány példa azok közül, hogy februárban milyen, az óvodai nevelést érintő hírek jelentek meg. Minden jel arra utal, hogy a következő időszakban teljesen átalakulhat a legkisebbek nevelése. Összeszedtük, mik az eddigi legfontosabb tervezetek és intézkedések.