2013. március. 13. 02:14 Eduline Utolsó frissítés: 2013. március. 12. 23:30 Közoktatás

Iskolai mészárlásra készült egy diák, chatelők leplezték le

Az FBI leplezte le azt az angol diákot, aki kézifegyverekkel és bombákkal akarta lemészárolni iskolatársait.

Az FBI leplezte le azt az angol diákot, aki kézifegyverekkel és bombákkal akarta lemészárolni iskolatársait. Az amerikai nyomozóiroda egy amerikai chatelőtől kapta a fülest a diák terveiről - írja a Telegraph.

A 16 éves fiú eltervezte, hogy az osztályterem melyik pontjáról kiket lő majd le, a rendőrség kiérkezésekor pedig magával akart végezni. A chaten bejelentette, hogy húsz perc múlva indulásra kész: ekkor értesítette az egyik felhasználó az FBI-t, akik továbbadták az információt az angol hatóságoknak.

A diákot, miután elismerte, hogy robbanóanyagokat tart otthon, pszichiátriára vitték. A fiú Asperger-szindrómában szenved, pszichiátere elmondta: a diák csak fantáziált a mészárlásról, saját bevallása szerint soha nem akarta végrehajtani, tudja, hogy nem lett volna helyes.

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról Közoktatás Fuchs Viktória

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról

Az iskolák nagy részében nincs elég idő, energia és szakember arra, hogy a problémákkal küzdő kisgyerekekkel egyénileg foglalkozzanak. Aki az iskolakezdés során lemarad, azt gyakran később is kudarcok érhetik, ami meghatározza a későbbi iskolai előmenetelét és önmagáról alkotott képét.