Már az Árpád-korból is ismerünk tankönyveket, de mikor volt az első nagy állami szabályozás?

A XI. századból már van ismerete a kutatóknak magyarországi tankönyvekről - ekkor még nem magyar nyelven -, a kézzel írott tananyag mellé a XV. században érkeztek meg az első nyomtatott változatok is - írja a Nyelv és Tudomány. A XVI, századtól vannak forrásaink magyar nyelvű tankönyvekről, melyek fokozatosan egyre nagyobb hányadot szereztek a latin nyelvű könyvek mellett, később a Habsburgok korában a német nyelvű írások is jelentős számban terjedtek el.

Az iskolaügy politikum.

- fogalmazott Mária Terézia (1740-1780), ezzel az egyházi körökből kiemelve össztársadalmi üggyé tette az oktatást. Az abszolutista uralkodó eszméjének megfelelve nem csak jogának, de kötelességének is tekintette, hogy szabályozza az oktatás tevékenységét. Megfogalmazásra került a tanagyag tartalma, a tanárok, diákok (és szülők), valamint a hivatalok kötelességei.

Az 1777-es Ratio Educationis a nagyszombati - később Budára költöztetett - nyomdát tette meg az állami tankönyvek kiadásának központjává, monopól helyzetbe került az "Egyetemi Nyomda".

A rendeleti kormányzás útján megerősíti a nyomda szerepét 1779-ben:

Ennek a nyomdának az előzetes engedélye és beleegyezése nélkül senki sem hozhat be külföldön kinyomtatott tankönyveket királyságainkba és örökös tartományainkba, tehát Magyarországra és társult országrészeibe s ezeket senki sem árusíthatja.

Azonban a nyomdának minden tankönyvet cenzorral kellett ellenőriztetnie, addig nem mehetett nyomtatásba.

A legnagyobb példányszámú tankönyv az állami ábécés könyv volt, melyet németül és magyarul is terjesztettek. A későbbi évek során - vélhetően alkalmazkodva a helyi viszonyokhoz - a német könyvek száma visszaesett, teret szerzett a magyar nyelvű tankönyv. Így kéttannyelvű könyvek szerepében is kiszorította, sorra születettek a magyar-szlovák, magyar-horvát, magyar-román, magyar-szerb és magyar-rutén nyelvű tankönyvek.

A magasabb szintű oktatásban a latin szerepe 1840-ig megingathatatlan volt.

II. József (1780-1790) volt, aki rendelkezett arról, hogy a tankönyveket kötött áron lehessen csak értékesíteni. I. Ferenc (1792-1835) a második Ratio Educationisban 150 forintos keretben határozta meg, hogy egy tankerület mennyit fordíthat a szegény tanulók tankönyvvel való ellátására.

A reformkorra sorra nyíltak meg a nyomdák, melyek saját kiadású tankönyveikkel is megjelentek a piacon. A folyamatot az 1848-1849-es szabadságharc törte meg, végül a elnyomó Bach-korszak hosszú időre háttérbe szorította az ilyen kiadói tevékenységet.

Ennek jegyében 1850-ben elrendelték a tankönyvek revízióját - mely a modernizáció mellett politikai jelentőségű is volt a Habsburgok számára.. 1851-tól ismét maradéktalanul mindenki, még a felekezeti kiadású könyveket is kötelesek voltak állami cenzorral ellenőriztetni a nyomdák. A hatalom erőltetni kívánja a német könyvek magyarra fordítását, azaz a tartalom is az eredetihez igazodna.

A rendszernek viszont volt egy fontos tanulsága: Az Egyetemi Nyomda fokozatosan elvesztette jelentőségét, országszerte egy több nyomda és kiadó foglalkozott tankönyvkiadással.