Sms-ben oktatná ki a szülőket a gyereknevelésről a brit oktatási minisztérium Közoktatás
Eduline

Sms-ben oktatná ki a szülőket a gyereknevelésről a brit oktatási minisztérium

„Beszéljenek sokat a kisbabához, és kapcsolják ki a tévét, ne szóljon egész nap” – ehhez hasonló útmutatásokkal látná...

„Beszéljenek sokat a kisbabához, és kapcsolják ki a tévét, ne szóljon egész nap” – ehhez hasonló útmutatásokkal látná el a szülőket brit oktatási minisztérium egyik munkatársa. Jean Gross mobiltelefonon tájékoztatná a párokat, hogyan neveljék helyesen a gyereküket – számolt be a The Telegraph.

„Az adatok azt mutatják, hogy az elmúlt öt évben 58 százalékkal nőtt azoknak a diákoknak az aránya, akik nehézségekkel küzdenek az olvasás, az írás és a beszédkészség terén” – mondta Jean Gross, aki szerint a szülők felelőssége is, hogyan fejlődik a gyermekük az iskolai évek alatt. SMS-ben értesítik a szülőket a dél-koreai iskolák, hogy gyermekük megérkezett-e az iskolába – erről bővebben itt olvashatsz.

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról Közoktatás Fuchs Viktória

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról

Az iskolák nagy részében nincs elég idő, energia és szakember arra, hogy a problémákkal küzdő kisgyerekekkel egyénileg foglalkozzanak. Aki az iskolakezdés során lemarad, azt gyakran később is kudarcok érhetik, ami meghatározza a későbbi iskolai előmenetelét és önmagáról alkotott képét.