Így mentené meg óvodáját és iskoláját egy 400 lakosú falu Közoktatás
MTI

Így mentené meg óvodáját és iskoláját egy 400 lakosú falu

A Nógrád megyei Terényben olyan nagycsaládosok jelentkezését várják, akik letelepednének ott.

A Nógrád megyei Terényben olyan nagycsaládosok jelentkezését várják, akik letelepednének ott. A Budapesttől 90 kilométerre lévő falu polgármesterének erről szóló sajtónyilatkozatát Lódi Viktória, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete sajtó- és titkársági referense juttatta el az MTI-hez.

Ebben Brozsó Andrásné (Fidesz-KDNP), Terény polgármestere azt írta: az elmúlt tizenöt évben több nagycsalád is költözött az alig több mint 400 lakosú palócföldi faluba, gyermekeik megtöltötték az óvodát, az iskolát, így mindkét intézmény bővítették. Idén viszont már elkezdődött a létszám csökkenése az óvodában, ami elindította az együttgondolkodást a falu jövőjéről.

Terényben egy évig ingyen lakhatást biztosítanak azoknak, akik szeptembertől legalább két gyermeküket beíratják az óvodába. A polgármester közölte: a leendő új lakóknak az igénybe vehető családi házak rezsiköltségét kell megfizetniük, a havi albérleti díjnak megfelelő összeget pedig lakás-előtakarékoskodásra kell fordítaniuk. Ezt a pénzt később egy összegben visszakapják, és önerőt biztosíthat a lakásvásárláshoz.

Itt a téli időszámítás: most már sötétben mennek haza a diákok az iskolából Campus life Gál Luca

Itt a téli időszámítás: most már sötétben mennek haza a diákok az iskolából

Ahogy minden ősszel, idén is eljött az idő, amikor visszalépünk egy órát az időben, és megkezdődik a téli időszámítás. Ez az apró változás nemcsak a faliórákat, hanem a mindennapi életünket, alvási szokásainkat és hangulatunkat is befolyásolhatja. De miért is vezették be eredetileg az óraátállítást, és vajon van-e még értelme a 21. században?