Hónapokon keresztül zsarolta osztálytársait egy ózdi középiskolás Közoktatás
MTI

Hónapokon keresztül zsarolta osztálytársait egy ózdi középiskolás

Zsarolta és bántalmazta két társát egy elsős középiskolás az idei tanév elejétől kezdődően folyamatosan Ózd egyik...

Zsarolta és bántalmazta két társát egy elsős középiskolás az idei tanév elejétől kezdődően folyamatosan Ózd egyik iskolájában, a fiút őrizetbe vették - mondta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Egyedné Novodonszki Éva elmondta: a két fiú a fenyegetés és a bántalmazás ellenére sem mert szólni a történtekről, november végén azonban betelt náluk is a pohár. Akkor a folyamatos bántalmazás és fenyegetés mellett követelőzni is kezdett a gyanúsított, aki azt közölte velük, ha nem kap pénzt, "szétveri a fejüket" vagy "megöli" őket. A rendőrség zsarolás bűntett, könnyű testi sértés, garázdaság és zaklatás vétség elkövetése miatt indított eljárást.

Középiskolai felvételi 2026: ezért annyira nehéz jól megírni a központi írásbelit Közoktatás Kurucz Tünde

Középiskolai felvételi 2026: ezért annyira nehéz jól megírni a központi írásbelit

Az 50 pontos matekból 23 pont már átlag feletti eredménynek számított a nyolcadikosoknál a 2025-ös központi írásbelin, de magyarból is átlagosan a diákok nyolcadikban csak 30,3 pontot értek el, azonban a negyedikeseknél és a hatodikosoknál sem volt sokkal jobb a helyzet. Elmagyarázzuk egyszerűen miért annyira nehéz magas pontszámot elérnie még egy színötös tanulónak is.