Hogyan alázz porig egy diákot? Ebben az amerikai iskolában tökéletes módszert találtak ki Közoktatás
Eduline

Hogyan alázz porig egy diákot? Ebben az amerikai iskolában tökéletes módszert találtak ki

Az iskola szerint teljesen rendben van az eljárás.

„Ebédpénzre van szükségem” – ezt írták egy alabamai nyolcéves diák karjára, majd hazaküldték.

A szülők szerint megszégyenítő, amit a gyerekükkel tettek, és nem értik, miért nem küldtek nekik egy e-mailt arról, hogy áll az egyenlegük.

 

Nyugdíjas korban is a középiskolára emlékeztek majd legélénkebben, mégpedig ezért

Nem véletlenül sírnak a ballagók, életük egy olyan szakasza zárul le, ami a legélénkebb emlékeket adja majd az élet során. A kutatók már azt is tudni vélik, hogy miért a 14-18 éves kor történései égnek bele leginkább az agyba. Nagyon érdekes cikket írt a Coversationnek Frank T.

Az iskola szerint teljesen normálisan jártak el, ugyanis a gyerek egyenlege nullázódott, így valahogy értesíteni kellett a szülőket. Szerintük ugyanis hiába küldtek e-mailt.

Még jó, hogy nem a gyerek homlokára pecsételték, hogy nem kap ebédet, amíg a szülei nem fizetnek.

(AL)

Felvételi kisokos: kinek való a hat- és nyolcosztályos gimnázium? Érettségi-felvételi Gál Luca

Felvételi kisokos: kinek való a hat- és nyolcosztályos gimnázium?

2026. február 19-ig kell leadnotok a középiskolai jelentkezéseteket, de még nem vagytok biztosak abban, hogy milyen iskolatípus lenne számotokra a legjobb választás? Nem vagytok egyedül: sok család számára komoly dilemmát jelent, hogy maradjon-e a diák az általános iskolában nyolcadikig, vagy érdemesebb már korábban gimnáziumba váltani. Új középiskolai kisokosunkban végigvesszük a legfontosabb lehetőségeket – ebben a részben a hat- és nyolcosztályos gimnáziumokat mutatjuk be.