Hoffmann: olyan tanárok kellenek, akik a diákok érdekeit tartják szem előtt Közoktatás
MTI

Hoffmann: olyan tanárok kellenek, akik a diákok érdekeit tartják szem előtt

Megkezdődhet a budapesti Klebelsberg-kastély felújítása, miután Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Hoffmann Rózsa köznevelési államtitkár jelenlétében csütörtökön letették a pesthidegkúti intézmény rekonstrukcióját szolgáló beruházás alapkövét.

Hoffmann Rózsa hangsúlyozta, a Klebelsberg Kuno Művelődési, Kulturális és Művészeti Központhoz tartozó, megújuló kastély is hozzájárulhat ahhoz, hogy olyan gyermekek kerüljenek ki a magyar oktatásból, akikkel "újra szárnyra kaphat az ország". Az elődeink iskolákat romboltak, becsuktak, a mi kormányunk pedig kis iskolákat épít mindenütt, ahol erre igény van - mondta.

Az államtitkár szólt arról is, hogy a kormány - Klebelsberg elképzeléseihez hasonlóan - szintén a köznevelés színvonalának javítását tűzte ki céljául, ennek részeként pedig szeretné elérni, hogy olyan tanárok kerüljenek a pályára, akik magasan képzettek, és a gyerekek érdekeit tartják szem előtt.

Hoffmann Rózsa a Testnevelési Főiskolát megalapító Klebelsberg Kunoval újabb párhuzamot vonva elmondta, a jelenlegi kormány által bevezetett mindennapos testnevelés pozitív eredményei már most is látszódnak. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a feltételek a következő években válhatnak még ideálisabbá, amikor befejeződik a kabinet tornaterem- és uszodaépítési programja.  

Varga Mihály tájékoztatása szerint Klebelsberg Kuno volt kultuszminiszter 1923-ben vásárolta meg a kastélyt, amelyet saját elképzelései szerint épített át. Az intézmény az 1949-es államosítást követően volt üdülő, iskola és kórház is, majd a rendszerváltáskor meggondolatlanul privatizálták - fejtette ki, hozzátéve: az állami vagyonkezelő 2008-ban vásárolta vissza az épületet, azonban azóta továbbra is üresen és romosan állt. A miniszter tájékoztatása szerint a kastélyt 700 millió forintos állami támogatással újítják fel, ezt követően pedig oktatási, kulturális célokat szolgál majd.

Keressük Budapest legszebb egyetemi könyvtárát! Campus life Gál Luca

Keressük Budapest legszebb egyetemi könyvtárát!

Ha egyetemista vagy, biztos megvannak a kedvenc helyeid a kampuszon: ahol jó leülni a szaktársakkal két óra között, meginni egy kávét vagy akár együtt tanulni. De van egy hely, ami mindenki életében közös pont: a könyvtár. Itt sosem érzi egyedül magát az ember, hiszen legyen szó egy nyugis délutánról vagy épp vizsgaidőszakról, mindig körülvesznek a jegyzetekbe és könyvekbe merülő hallgatótársak.