Hoffmann Rózsa szerint tetszik a tanároknak az erkölcstanoktatás Közoktatás
MTI

Hoffmann Rózsa szerint tetszik a tanároknak az erkölcstanoktatás

A pedagógusok pozitív tapasztalatairól számolt be az új tantárgy, az erkölcstan oktatásával kapcsolatban a...

A pedagógusok pozitív tapasztalatairól számolt be az új tantárgy, az erkölcstan oktatásával kapcsolatban a köznevelésért felelős államtitkár, miután csütörtökön a fővárosban pedagógusokkal folytatott zártkörű megbeszélést.

Hoffmann Rózsa a találkozó után újságírók előtt kiemelte: a csütörtöki megbeszélés egy sorozat második állomása, amellyel az a szándékuk, hogy a pedagógusok számoljanak be, milyen tapasztalatokat szereztek egyik-másik területen.

Hozzátette: a mostani találkozón az ország különböző részeiből mintegy 25, erkölcstant tanító pedagógus vett részt, akik pozitív tapasztalatokról számoltak be. A felmerült negatívumok elenyészőek voltak, és azokat korábbról már ismerték - jegyezte meg.

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról Közoktatás Fuchs Viktória

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról

Az iskolák nagy részében nincs elég idő, energia és szakember arra, hogy a problémákkal küzdő kisgyerekekkel egyénileg foglalkozzanak. Aki az iskolakezdés során lemarad, azt gyakran később is kudarcok érhetik, ami meghatározza a későbbi iskolai előmenetelét és önmagáról alkotott képét.