Hoffmann Rózsa: egyre népszerűbb a kötelező napközi Közoktatás
MTI

Hoffmann Rózsa: egyre népszerűbb a kötelező napközi

A tapasztalatok szerint az országban növekszik azon gyerekek száma, akik igénybe veszik az általános iskolákban a tavaly szeptemberben bevezetett délutáni nyitva tartást – közölte a köznevelésért felelős államtitkár hétfőn a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírbátorban.

Hoffmann Rózsa a térségi iskolaigazgatókkal és tankerületi igazgatókkal tartott szakmai beszélgetés után elmondta: a környékbeli iskolák vezetői arról számoltak be, hogy a nagyobb létszámban, délutáni foglalkozáson részt vevő gyerekek körében ebben az évben feleannyi volt a félévi bukás, mint tavaly.

A rendszeres foglalkoztatásuk, vagyis az, hogy tanulhatnak és játszhatnak délutánonként, törődnek velük a pedagógusok, nagyon jól hat a szellemi fejlődésükre – közölte az államtitkár, hozzátéve, az intézkedés bevezetésekor ez is fontos célja volt a szaktárcának.

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról Közoktatás Fuchs Viktória

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról

Az iskolák nagy részében nincs elég idő, energia és szakember arra, hogy a problémákkal küzdő kisgyerekekkel egyénileg foglalkozzanak. Aki az iskolakezdés során lemarad, azt gyakran később is kudarcok érhetik, ami meghatározza a későbbi iskolai előmenetelét és önmagáról alkotott képét.