Ez az új trend: tanulás iskola, tanárok és órák nélkül Közoktatás
Eduline

Ez az új trend: tanulás iskola, tanárok és órák nélkül

Egyre több amerikai szülő dönt úgy, hogy kiveszi a gyerekét az iskolából, és inkább otthon foglalkozik vele.

Egyre több amerikai szülő dönt úgy, hogy kiveszi a gyerekét az iskolából, és inkább otthon foglalkozik vele. Az Egyesült Államokban ma már minden huszonötödik diák magántanuló, vagyis összesen több mint kétmillió gyerek nem jár iskolába – számolt be a BBC.

A szülők indoka sokféle: van, aki szereti „biztonságban tudni” a gyerekét, mert úgy véli, a négy fal között megvédheti az iskolai és utcai erőszaktól. Más viszont az iskolai tantervet és tanítási módszereket kifogásolja.

A washingtoni Copelandben élő Sonya Barbee nem kis felelősséget vállalt: nem elég, hogy teljes állásban az amerikai kormánynak dolgozik, emellett nemrég úgy határozott, hogy kiveszi 11 éves fiát az iskolából. „Nem azért tanítom otthon a fiamat, mert bántották az iskolában, vagy nem tetszett az intézmény környéke, hanem mert úgy látom, elvesztette az érdeklődését a tanulmányai iránt” – magyarázta a fekete Sonya Barbee.

Bár egyre több fekete család dönt a gyerekek otthoni taníttatásáról, még mindig a keresztény fehér szülők vannak többségben, akik ellenzik az iskolába járást. A legtöbbjük a „liberális tantervet” kifogásolja, vagyis nem értenek egyet azzal, hogy az iskolában nyíltan szó esik a szexuális kérdésekről és Charles Darwin sokak által vitatott elveiről. Nagy-Britanniában egy átmeneti lehetőség is létezik: a nálunk még ismeretlen flexi-schooling lényegéről itt olvashatsz bővebben.

Hiába lenne rá pénz, mégis van olyan tankerület, ahol nem mehetnek busszal kirándulni a diákok Közoktatás Kurucz Tünde

Hiába lenne rá pénz, mégis van olyan tankerület, ahol nem mehetnek busszal kirándulni a diákok

A 16. kerületi iskolákban több szülő szerint nem engedélyezi a tankerület a bérelt buszos kirándulásokat. Az Észak-Pesti Tankerület cáfol, viszont az előző tanévben csak az erre szánt keretösszeg töredékét használták fel az intézmények. Az országban máshol sem jobb feltétlen a helyzet. Vannak olyan iskolák, ahol a szülők fuvarozzák autóval a gyerekeket az osztálykirándulásra.