2012. június. 26. 17:16 MTI Utolsó frissítés: 2012. június. 26. 17:15 Közoktatás

Hetvenmilliós kártérítést kapnak a kirúgott esztergomi tanárok

Jogellenesen bocsátották el 2009 augusztusában az esztergomi Szent István Gimnázium hét tanárát a Tatabányai...

Jogellenesen bocsátották el 2009 augusztusában az esztergomi Szent István Gimnázium hét tanárát a Tatabányai Törvényszék jogerős ítélete szerint. A pedagógusoknak összesen több mint 70 millió forintot ítéltek meg.   

A tanárokat azért bocsátották el, mert az akkori igazgató szerint nem kezelték megfelelően azt a helyzetet, hogy a korábbi igazgató leváltása miatt gyűlésekkel tiltakoztak a diákok. A tanárok ügyvédje szerint perdöntő bizonyítékként a diákok videófelvételeit használták fel, ezekből kiderült, hogy az igazgató végig jelen volt az eseményeken, de ő sem tudta kezelni a helyzetet. Munkahelyi vezetőként semmilyen utasítást nem adott, később azonban éppen a munkáltatói kötelességének elmulasztása miatti fejleményeket rótta fel a tanároknak a fegyelmi eljárásban.

A Meggyes Tamás fideszes polgármester által vezetett önkormányzat 2007-ben leváltotta a Szent István Gimnázium költözése miatt az önkormányzat felelősségét hangoztató igazgatót, és olyan embert nevezett ki a helyére, akinek a pályázatát a tanárok, az alkalmazottak, az iskolaszék, a diákönkormányzat és a szülők is elutasították.

A döntés ellen 800 ember tüntetett a városháza előtt, majd a tanév végén a gimnázium diákjai nem mentek be az órákra, tiltakozó gyűléseket szerveztek. Az egyik gyűlésen V. Balázs az osztályteremben maradva felgyújtott egy újságpapírt, egy padot is megégetett. A tanárok felelősségre vonták, és beküldték az igazgatóhoz. A 16 éves fiú ekkor táskáját a padban hagyta, a sínekre feküdt, egy vonat halálra gázolta.

A történtek miatt az igazgató az önkormányzat utasításra a tantestület 22 tagja ellen kezdeményezett fegyelmi vizsgálatot. A fegyelmi tanács 16 eljárást indított, ebből hetet elbocsátással zárt le.

Az elmaradt bérként megítélt összegeket vélhetőleg az államnak kell kifizetnie, mivel az adósságrendezés miatt átvette Esztergom oktatási intézményeit. A Szent István Gimnáziumot a fegyelmi eljárások után összevonták egy szakközépiskolával, majd beleolvasztottak egy általános iskolát, és új intézményt alapítottak Szent Imre Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola néven.

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál Felsőoktatás Gál Luca

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál

Sok egyetemista szembesül anyagi nehézségekkel a tanulmányai során. Az önköltséges képzésre felvételt nyert hallgatóknak éveken át komoly összegeket kell fizetniük. A magyar felsőoktatási intézményekben a tandíjak intézménytől és szaktól függően eltérnek, de a legtöbb alapképzés féléves díja 270 000 és 500 000 forint között mozog, míg a mesterképzések esetében ez az összeg jellemzően 300 000–400 000 forint között alakul. Bizonyos szakokon – például az orvosi vagy a repülőmérnöki képzéseken – a tandíj akár több millió forint is lehet félévente.