Havi tízezer forintos osztálypénzt kérnek a szülőktől, pedig nem szabad Közoktatás
Eduline

Havi tízezer forintos osztálypénzt kérnek a szülőktől, pedig nem szabad

Havi ötszáztól akár tízezer forintig is terjedhet az osztálypénz az egyik szülői szervezet szerint.

Ajándékra, függönyre, krétára - a szülői szervezet szerint van olyan iskola, ahol havi tízezret kérnek a szülőktől

Havi ötszáztól akár tízezer forintig is terjedhet az osztálypénz az egyik szülői szervezet szerint. Az oktatási jogok biztosa ismét emlékeztetett, az iskola nem kérhet osztálypénzt - számolt be a Kossuth Rádió.

Egy zuglói általános iskolában, ötödikben fél évre ötezer forint volt az osztálypénz, mondta az egyik szülő. A tanárok év végi ajándékán felül elvitték belőle a gyerekeket kirándulni, fagyizni. A család másik gyermeke most lesz elsős, de már kaptak köremailt, hogy nincs függöny az osztályteremben.

A Magyarországi Szülők Országos Egyesülete azt javasolja, a szülők hozzanak létre közhasznú alapítványt, és oda ajánlják fel adójuk 1 százalékát, abból több pénz is összegyűlhet, mint az osztálypénzből, emellett pályázhatnak támogatásokra, vagy szponzorokat is találhatnak.

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál Felsőoktatás Gál Luca

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál

Sok egyetemista szembesül anyagi nehézségekkel a tanulmányai során. Az önköltséges képzésre felvételt nyert hallgatóknak éveken át komoly összegeket kell fizetniük. A magyar felsőoktatási intézményekben a tandíjak intézménytől és szaktól függően eltérnek, de a legtöbb alapképzés féléves díja 270 000 és 500 000 forint között mozog, míg a mesterképzések esetében ez az összeg jellemzően 300 000–400 000 forint között alakul. Bizonyos szakokon – például az orvosi vagy a repülőmérnöki képzéseken – a tandíj akár több millió forint is lehet félévente.