2013. június. 21. 22:48 MTI Utolsó frissítés: 2013. június. 21. 16:29 Közoktatás

Határtalanul program: 17 ezren utazhatnak a következő tanévben

Több mint 17 ezer diák utazhat a Határtalanul tanulmányi kirándulási programmal a következő tanévben - mondta el az...

Több mint 17 ezer diák utazhat a Határtalanul tanulmányi kirándulási programmal a következő tanévben - mondta el az idei pályázati eredményeket ismertetve a nemzetpolitikai helyettes államtitkár pénteken az MTI-nek.

Répás Zsuzsanna tájékoztatása szerint a program iránt a tavalyi esztendőhöz hasonlóan nagy volt az érdeklődés. A pályázatok értékelése után 17 034 diák utazhat majd. Közülük 14 267 a magyarországi diák és 2767 külhoni tanuló.

Továbbra is Erdélybe szeretnének utazni a legtöbben, az utak 60 százalékát szervezik oda, míg Kárpátaljára és a Felvidékre a csoportok mintegy 14-14 százaléka látogat majd el. Az idén összesen 393 pályázatot nyilvánítottak nyertesnek.

A helyettes államtitkár elmondta, azt szeretnék, hogy minél többen látogassanak olyan helyekre, ahol szórványban él a magyarság, vagy az átlagosnál nehezebb körülmények között élnek az emberek. A programra az idén is 500 millió forint áll rendelkezésre - jelezte a helyettes államtitkár.

Megosztja a szülőket, hogy akár lövészetre is taníthatják a diákokat az iskolában Közoktatás Székács Linda

Megosztja a szülőket, hogy akár lövészetre is taníthatják a diákokat az iskolában

A szülők beleegyezését kérte egy honvédelmi alapismereteket is oktató iskola ahhoz, hogy tanórai keretek között lőtérre vigyék és légfegyverrel lőni tanítsák a tizenegyedikeseket. Van, akik szerint ez "izgalmas" és akár ahhoz is hozzájárulhat, hogy többen kedvet kapjanak a sportlövészethez, a legtöbben viszont élből elutasítják az órai fegyverhasználatot még akkor is, ha az elvileg felügyelt.