Hatalmas botrány robbant ki egy transznemű diák ügye miatt Közoktatás
MTI

Hatalmas botrány robbant ki egy transznemű diák ügye miatt

Az amerikai szövetségi legfelsőbb bíróság hétfőn közölte: nem akar foglalkozni a transznemű diákok vécéhasználatának ügyeivel. Az Obama-kormány más állásponton volt.

A legfelsőbb bíróságnak - amely az Egyesült Államokban az alkotmánybíróság szerepét tölti be - márciusban kellett volna tárgyalnia a virginiai Gavin Grimm ügyét, de visszautalta azt alacsonyabb szintre, egy fellebbviteli bírósághoz. A bíróság bejelentette: nem akar azzal foglalkozni, hogy a virginiai transznemű fiú használhatja-e az iskola fiúknak fenntartott mosdóját.

A 17 éves Gavin Grimm lánynak született, de iskolásként már fiúként azonosította magát, és az oktatási intézményben - Barack Obama előző elnök rendeletének megfelelően - lehetővé is tették neki, hogy transzneműként a fiúk toalettjét használhassa. Több szülő tiltakozása nyomán azonban az iskola vezetősége közölte vele, hogy csakis az "uniszex" mosdót használhatja. Grimm pert indított, a legfelsőbb bíróságig ment, arra hivatkozva, hogy ezzel lényegében kirekesztik őt fiú osztálytársai közül, s az uniszex mosdó használata kompromisszum, ő pedig nem kompromisszumos megoldást akar, hanem a jogait.

"Én nem uniszex vagyok, hanem fiú" - szögezte le. Álláspontját támogatta a többi között a baloldali Amerikai Polgári Szabadságjogok Uniója (ACLU) és más civil szervezetek.

A legfelsőbb bíróság döntése azt követően született, hogy már a mostani, Trump-kormány februárban semmisnek mondta ki Obama kormányának korábbi szövetségi irányelvét, a transzneműek jogairól. Az Obama-adminisztráció ugyanis kötelezte az állami intézményeket - köztük az iskolákat is -, hogy mindenki számára biztosítaniuk kell annak a mosdónak a használatát, amilyet nem a születéskor adott biológiai neme, hanem a választott neme szerint szeretne használni. Az Obama utasítását ellenző - és végre nem hajtó - intézményeknek a szövetségi támogatás megvonását helyezték kilátásba.

A legfelsőbb bíróság még októberben, az elnökválasztás előtt jelezte, hogy idén márciusban tart meghallgatást az ügyben. Hétfői döntése egyúttal azt jelenti, hogy ebben a kérdésben egy-két éven belül valószínűleg nem lesz alkotmánybírósági állásfoglalás. A döntést visszalépésként értékelték a transzneműek jogainak hívei, akik azt remélték, hogy a legfelsőbb bíróság - két évvel azt követően, hogy alkotmányos jogként ismerte el az azonos neműek házasságát - a transzneműek ügyét is segíti majd.

A virginiai diákot képviselő ACLU megalázónak nevezte, konzervatív szervezetek viszont üdvözölték a legfelsőbb bíróság döntését.

Véget ért a magyarérettségi, érkezünk a nem hivatalos megoldásokkal - kövessétek az eseményeket az Eduline-on Érettségi-felvételi Székács Linda

Véget ért a magyarérettségi, érkezünk a nem hivatalos megoldásokkal - kövessétek az eseményeket az Eduline-on

Elkezdődött a 2025-ös tavasz érettségi időszak, idén több mint 142 ezren vizsgáznak valamilyen tantárgyból. Az első kötelező tantárgyból, vagyis magyarból hétfőn középszinten 77 972 fő, emelt szinten pedig 2278 tanuló ad számot tudásáról. Folyamatosan frissülő tudósításunkban minden fontos infót megtaláltok, a vizsga után pedig jövünk a nem hivatalos megoldásokkal! A magyarérettségi nap szakmai támogatását köszönjük a Budapesti Metropolitan Egyetemnek.