Harminc afganisztáni iskolát zártak be a tálibok Közoktatás
MTI

Harminc afganisztáni iskolát zártak be a tálibok

A tálibok mintegy harminc iskolát zártak be a délkelet-afganisztáni Logar tartomány egyik körzetében válaszul egyik parancsnokuk meggyilkolására - mondta el Szalím Száleh tartományi szóvivő pénteken.

Lányiskola Afganisztánban

A tálib vezetővel Sark körzetben végeztek a kormányerők. A szélsőségesek lépésükkel 11 ezer diák, köztük kétezer lány tanulását lehetetlenítették el. A törzsi vezetők és a helyi kormányzat napok óta tárgyalnak a tálibokkal az iskolák újbóli megnyitása érdekében.

Hasonló hírek érkeztek az észak-afganisztáni Kunduzból, ahol a Szabad Európa Rádió tudomása szerint a tartomány 500 oktatási intézményének több mint felében nincs oktatás. Azóta, hogy március közepén megkezdődött az új oktatási év, a tálibok nem engedték, hogy az ellenőrzésük alatt álló területeken található iskolák kinyissanak - mondta el Gulam Rabbáni Rabbáni tartományi tanácsos.

Rabbáni szerint a szélsőségesek azt akarják elérni, hogy a felügyeletük alatt álló területek oktatási intézményeinek folyósított összegek rajtuk keresztül érjenek célba.

A helyzet azt követően fajult el, hogy a helyi kormány úgy döntött: a korrupció felszámolása jegyében bankszámlákon helyezi el az addig készpénzben folyósított fizetéseket és pénzügyi forrásokat. "Ez nem tetszett a táliboknak" - magyarázta Szajed Aszadullah Szadat, egy másik tanácsos. A kabuli oktatási minisztérium egyik szóvivője szerint Afganisztán 34 tartományából 24-ben összesen 1057 iskola nem működik.

Ezeknek a lányoknak esélyük sincs a tanulásra: siralmas adatok

A lányok mintegy kétharmada nem jár iskolába Afganisztánban - közölte kedden a Human Rights Watch (HRW) nemzetközi jogvédő szervezet, amely arra kérte a helyi hatóságokat és a nemzetközi közösséget, hogy tegyenek erőfeszítéseket a nők oktatáshoz való hozzáférésének javítására a dél-ázsiai országban.

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie Közoktatás Kurucz Tünde

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie

Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.