Harmadával kevesebb pénzt kaptak a tankönyves tanárok Közoktatás
Eduline

Harmadával kevesebb pénzt kaptak a tankönyves tanárok

A kifizetéskor derült ki, hogy kevesebb pénzt kapnak a tankönyvrendelések lebonyolításáért.

A központosított, államilag uralt tankönyvpiac és tankönyvellátási rendszer 2013 és 2015 között többször bizonyította, hogy országos volumenben képtelen eljuttatni minden diák számára időben és pontosan a megrendelt tankönyveket. Emiatt a feladatok jelentős részét visszaszervezték az iskolákhoz, ahol jellemzően egy-egy tanár a felelős - akárcsak 2013 előtt - a tankönyvrendelésekért.

Az összetett feladat során összeállítja a rendeléseket, ellenőrzi a leszállított tankönyveket, leválogatja és a diákok egyéni csomagjait is összeállítja, intézi az utánrendelést. Ezért a munkáért eddig diákonként 300 forintot fizetett az állam. Az elmúlt két évben, bár voltak késések, maradéktalanul megkapták az összeget, ám idén ez nem valósult meg - írja a 444.

Idén azonban a nettó összeg helyett bruttóban fizet az állam, jellemzően az NGM iskoláiban, vagyis az adók és járulékok elviszik az összeg 30 százalékát. A tanárok a feladat elvállalásakor még nem tudtak erről, sokak számára csak a fizetéskor derült ki, hogy kevesebbet kaphatnak kézhez.

Busásan megfizették az Orbán Viktort tankönyvbe foglaló írókat

Szakértői vélemény szerint kiugróan magas összegért dolgoztak a nyolcadikos állami történelemkönyven a szerzők. Szeptemberben kavart kisebb vihart, hogy Orbán Viktor miniszterelnök több ízben is szerepel az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet által kiadott nyolcadik osztályos törikönyvben. A miniszterelnöktől ráadásul egy 2015-ös beszédét is idézték, ami a bevándorlásról szólt - vélemények szerint kellő történelmi távlat nélkül, egyoldalúan.

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál Felsőoktatás Gál Luca

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál

Sok egyetemista szembesül anyagi nehézségekkel a tanulmányai során. Az önköltséges képzésre felvételt nyert hallgatóknak éveken át komoly összegeket kell fizetniük. A magyar felsőoktatási intézményekben a tandíjak intézménytől és szaktól függően eltérnek, de a legtöbb alapképzés féléves díja 270 000 és 500 000 forint között mozog, míg a mesterképzések esetében ez az összeg jellemzően 300 000–400 000 forint között alakul. Bizonyos szakokon – például az orvosi vagy a repülőmérnöki képzéseken – a tandíj akár több millió forint is lehet félévente.