Ha tehetséges vagy matekból, több lehetőséged van Közoktatás
eduline/mti

Ha tehetséges vagy matekból, több lehetőséged van

Magyarországon nagyon jó a tehetséggondozás matematikából, de csak keveseket ér el - mondta Juhász Péter matematikatanár vasárnap az M1-nek.

Szerinte csak Budapestről és egy-két vidéki nagyvárosból kerülnek be gyerekek a tehetséggondozásba ebből a tantárgyból, miközben nincs olyan ok, amely miatt területileg ennyire egyenlőtlennek kellene lennie.

Elmondta, ezért is indította a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet Didaktikai Csoportja a rejtőzködő matektehetség felkutatásával foglalkozó programot. Ennek keretében a csoport kilencedikeseknek tart rendhagyó matekórákat, hogy rábukkanjon azokra a kiemelkedő képességű tanulókra, akik a hivatalos oktatás rendszerében eddig nem igazán tudtak érvényesülni.

A tehetségek felkutatása érdekében a kutatók a tavaszi félévben megpróbálnak minél több iskolát felkeresni, és ott a szokásostól eltérő megközelítésű matematikai foglalkozásokat tartani.A tavaszi foglalkozásokra a szervezők első körben február 20-ig várják az iskolák jelentkezését, viszont a matematikaoktatást eleve kiemelten támogató iskolák nem vehetnek részt a programban.

A program részletes leírása és a kapcsolatfelvételi információk megtalálhatók A Gondolkodás Öröme Alapítvány oldalán.

Több tízezer forintos támogatásokat kaphatnak a diákok a 2025/2026-os tanévben  Közoktatás Gál Luca

Több tízezer forintos támogatásokat kaphatnak a diákok a 2025/2026-os tanévben

Szeptemberben indul a 2025/2026-os tanév, a rászoruló fiatalok számára pedig több országos és önkormányzati ösztöndíj is elérhető. Ezeknek a programoknak nem pusztán az a céljuk, hogy anyagi segítséget adjanak a tanulóknak, hanem hogy valódi esélyt biztosítsanak számukra a tanulmányaik befejezésére: legyen szó középiskolai felvételiről, érettségiről vagy szakmaszerzésről, illetve a felsőoktatásban való helytállásról. Mutatjuk, milyen lehetőségekből választhatnak a diákok, és milyen feltételekkel igényelhetők a különböző támogatások.