Ezek 2015 legjobb gyakorlóiskolái: tarolnak az ELTE-gimnáziumok Közoktatás
Eduline

Ezek 2015 legjobb gyakorlóiskolái: tarolnak az ELTE-gimnáziumok

Az ELTE három intézménye, a Radnóti, a Trefort és az Apáczai vezeti a HVG 2015-ös gyakorlóiskolai rangsorát. Megjelent a HVG kiadványa az ország száz legjobb középiskolájáról.

A gyakorlóiskolák közül az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimáziuma vezeti a HVG 2015-ös középiskolai rangsorát. Az ELTE Trefort Ágoston Gyakorlógimnázium a második, az ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium és Kollégium a harmadik helyen végzett, a negyedik és az ötödik a Nyugat-magyarországi Egyetem Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, valamint a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma.

Az összesített rangsorhoz hasonlóan itt is hét szempontot vettek figyelembe: a 2013-as országos kompetenciamérésen matematikából és szövegértésből elért eredményeket, a 2013-as májusi-júniusi érettségi időszakban a négy kötelező tárgyból elért vizsgaeredményeket, valamint az egyetemisták és főiskolások által leginkább kedvelt karokra bejutott diákok számát. Az alapítványi iskolák rangsorát itt, az egyházi iskolákét itt, a legjobb vidéki gimnáziumok listáját pedig itt találjátok.

Rang

Intézmény

1.

ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimázium (Budapest)

2.

ELTE Trefort Ágoston Gyakorlógimnázium (Budapest)

3.

ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium és Kollégium (Budapest)

4.

Nyugat-magyarországi Egyetem Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium (Szombathely)

5.

Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma

A HVG – a felsőoktatási rangsorokat tartalmazó Diploma-kiadványok mellett – ismét elkészítette a legjobb középiskolák listáját. A rangsorok mellett számos interjút, cikket találtok a középiskolai oktatásról, a középfokú felvételiről, sőt a felvételi eljárás menetrendjét is megnézhetitek. A HVG középiskolai rangsorát keressétek az újságárusoknál, vagy rendeljétek meg itt.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár

Kevés a tornaterem, feszesek a 45 perces órák, a gyerekek pedig egyre eltérőbb fizikai állapotban vannak. Varga András karrierje során sok mindent látott és a mai napig a tudatos tervezésben és a differenciálásban hisz. Szerinte azokat a gyerekeket is lehet motiválni, akik sorra hozzák a felmentéseket és mindenkivel meg lehet szerettetni a sportot.