Gyakorolj velünk mintafeladatokkal az őszi érettségire Közoktatás
Eduline

Gyakorolj velünk mintafeladatokkal az őszi érettségire

Az októberi-novemberi érettségi időszak az utolsó, ami az eddig megszokott követelmények alapján zajlik, néhány tantárgynál szeretnénk most segíteni.

2017. január 1-től számos változás lesz az érettségin, amely érinti a magyar írásbeliket, történelemből segítséget jelenthet a régi atlasz használata, valamint érkeznek az emelt szintű szakmai érettségik is. 2016 őszén még nem lesz változás, így összeszedtünk nektek néhány próbaérettségi feladatsort, hogy megfelelően tudjatok felkészülni.

Bizonyára nem árt a vérfrissítés mindenki számára, így érdemes ellenőriznetek az idei tapasztalatokat a tavaszi írásbelikről és szóbelikről, a kapcsolódó anyagokat itt találjátok. Az Oktatási Hivatal közzétette minden tantárgy esetében a tételeket és a szóbeli mintafeladatait is, így azokra sem lesz nehéz készülnötök.

Történelem

Itt ismét kardinális kérdés a régi történelmi atlasz használata, de az is csak akkor nyújt segítséget, ha valóban tudjátok, hogy mit hogyan keressetek a kronológiában. Hogy felkészüljetek, nézzétek meg az összegyűjtött próbaérettségiket is.

Matematika

Tapasztalatok szerint a mateknál a legfontosabb az időtényező, hogy minden feladatra megfelelő gondot tudj fordítani. Hogy ez minél jobban menjen, nincs más dolgod, csak gyakorolni a próbafeladatokkal.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Központi írásbeli 2026: itt vannak a korábbi évek hatodikos feladatlapjai és megoldókulcsai magyarból Közoktatás Palotás Zsuzsanna

Központi írásbeli 2026: itt vannak a korábbi évek hatodikos feladatlapjai és megoldókulcsai magyarból

A sikeres felvételi alapja a rendszeres és tudatos gyakorlás – szerencsére január 24-ig még bőven van idő felkészülni. Összegyűjtöttük az elmúlt évek hatodikos feladatsorait, amelyek jó támpontot adnak ahhoz, milyen típusú feladatokra számíthatnak a diákok a 2026-os központi írásbelin. 10 feladatot kell megoldani, 45 perc alatt, 50 pontos a feladatsor, számít a helyesírás és könnyű kicsúszni az időből