Génmódosított rizset adtak kínai diákoknak, kirúgták őket Közoktatás
MTI

Génmódosított rizset adtak kínai diákoknak, kirúgták őket

Kínában felmentettek állásából három tisztségviselőt, aki még 2008-ban diákokon tesztelt génmódosított rizst -...

Kínában felmentettek állásából három tisztségviselőt, aki még 2008-ban diákokon tesztelt génmódosított rizst - közölte a kínai média csütörtökön.

Az egészségügyi hatóságok által kiadott nyilatkozat szerint "a tisztségviselőket a vonatkozó szabályok, a tudományos etika és a tudomány integritásának megsértése miatt büntették meg".

A Hunan tartományban történt esetre a Greenpeace környezetvédő szervezet hívta fel a figyelmet idén augusztusban, amikor egy amerikai tudományos folyóirat közzétette az amerikai Tufts Egyetem laboratóriumának közreműködésével végzett kínai vizsgálat eredményét.

A Greenpeace szerint ennek része volt 25, hat és nyolc év közötti kínai iskolás étkeztetése béta-karotinban gazdag génmódosított rizzsel. A tanulmány meg is állapította, hogy az úgynevezett "aranyrizs" révén eredményesen lehet A-vitamint a gyermekek szervezetébe juttatni.

A vizsgálat kezdeti szakaszában a tartományi szóvivő cáfolta, hogy a gyerekeket "kísérleti nyulakként" használták volna fel, ám az eredmény arra utal, hogy a génmódosított rizs egy alkalommal tényleg szerepelt étrendjükben. A tesztben 80 gyerek vett részt, közülük egy napon huszonöten 60 gramm aranyrizst kaptak.

A szülőket a vizsgálatról tájékoztatták ugyan, de arról nem, hogy a gyerekek génmódosított rizst is kapnak. A tesztet felügyelő kínai betegségmegelőzési központ, annak tartományi hivatala, valamint a csöcsiangi orvostudományi akadémia közös közleményben tudatta, hogy az egészségügyi minisztérium utasítására végzett vizsgálat eredményeként három felelőst felmentettek állásából.

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár

Kevés a tornaterem, feszesek a 45 perces órák, a gyerekek pedig egyre eltérőbb fizikai állapotban vannak. Varga András karrierje során sok mindent látott és a mai napig a tudatos tervezésben és a differenciálásban hisz. Szerinte azokat a gyerekeket is lehet motiválni, akik sorra hozzák a felmentéseket és mindenkivel meg lehet szerettetni a sportot.