Figyelem! Ezt a dátumot nem szabad elfelejteni jövő héten Közoktatás
Eduline

Figyelem! Ezt a dátumot nem szabad elfelejteni jövő héten

Március 16-án és 17-én változtathatjátok meg a középiskolai felvételin megjelölt intézmények és tagozatok sorrendjét. A középiskoláknak március 11-ig kellett nyilvánosságra hozniuk a felvételi jegyzéket, amelyből a jelentkezők összpontszáma és az intézményi rangsorban elfoglalt helyük is szerepel.

Legkésőbb március 11-ig kellett a középiskoláknak honlapjukon nyilvánosságra hozniuk a saját felvételi jegyzéküket: ebben szerepel a jelentkezők összpontszáma és az intézmény által összeállított rangsorban elfoglalt helyük is.

Ha az eredmény láttán úgy döntötök, hogy megváltoztatjátok az eredetileg megjelölt középiskolák és tagozatok sorrendjét, ki kell töltenetek az ún. módosító tanulói adatlapot, és el kell küldenetek a Felvételi Központba.

A 2015-ös központi írásbeli feladatsorai és megoldásai
A négyosztályos középiskolák központi felvételi feladatsorait és a megoldásokat itt nézhetitek meg, a hatosztályos gimnáziumok felvételijét és javítókulcsát itt találjátok, a nyolcosztályos gimnáziumok anyagaiért pedig kattintsatok ide.

A sorrenden az általános iskolákban 2015. március 16-án és 17-én módosíthattok. Azoknak, akik hat- vagy nyolcosztályos gimnáziumba jelentkeztek, és a jelentkezési lapot önállóan küldték el a Felvételi Központba, a módosítást is önállóan kell elintézniük - a módosító tanulói adatlapot itt, a 9-10. oldalon találjátok (a további tudnivalókat pedig a 3. oldalon).

Változtathattok a tanulmányi területek - vagyis a tagozatok - sorrendjén, de új intézményt ilyenkor már nem lehet megjelölni, és tanulmányi területet sem lehet törölni. Új területet viszont felvehettek a listára (a korábban megjelölt középiskolákban), ehhez azonban előzetesen egyeztetnetek kell az intézménnyel. Mikor derül ki, hogy felvettek-e, és mikor kell beiratkozni? A középiskolai felvételi összes dátumát itt nézhetitek meg.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál Felsőoktatás Gál Luca

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál

Sok egyetemista szembesül anyagi nehézségekkel a tanulmányai során. Az önköltséges képzésre felvételt nyert hallgatóknak éveken át komoly összegeket kell fizetniük. A magyar felsőoktatási intézményekben a tandíjak intézménytől és szaktól függően eltérnek, de a legtöbb alapképzés féléves díja 270 000 és 500 000 forint között mozog, míg a mesterképzések esetében ez az összeg jellemzően 300 000–400 000 forint között alakul. Bizonyos szakokon – például az orvosi vagy a repülőmérnöki képzéseken – a tandíj akár több millió forint is lehet félévente.