Feltalálók, akiket saját ötletük ölt meg Közoktatás
Eduline

Feltalálók, akiket saját ötletük ölt meg

A sors olykor kegyetlen tréfát űz a feltalálókkal, akik miközben a valami új dolgot kutatnak és fejlesztenek, saját találmányuk áldozatai lesznek.

Pierre és Marie Curie

Marie Curie (1867-1934)
Madame Curie volt az első nő, aki Nobel-díjat kapott, és az első valaha élt ember, aki két Nobel-díjban is részesült. Ám ő is saját – illetve férjével, Pierre Curie-vel közös – felfedezéseibe, a radioaktivitás tanulmányozásába halt bele. A lengyel származású Marie Curie-Sklodowska fedezte fel a rádiumot és a polóniumot. Mindkettő erősen radioaktív kémiai elem – amiről akkoriban mit sem tudtak. Curie kísérletezett a radon gázzal is, amely a rádiumból keletkezik. A radioaktív sugárzás vezetett 1934. július 4-ei halálához, ekkor 66 éves volt. Halálának oka aplasztikus anaemia volt, ami a csontvelő elégtelenségét jelenti. A betegség a vérsejtek termelődésének csökkenéséhez, illetve sejtpusztuláshoz vezet.

Horace Lawson Hunley (1823-1863)
Ő volt a katonai tengeralattjáró feltalálója. A jogászként, törvényhozóként és mérnökként is ismert H. L. Hunley a konföderációs hadsereg, azaz a déliek hadi fejlesztéseiben vett részt. Ekkor dolgozta ki a tengeralattjáróját. Az első teszteléskor a kilenctagú legénységből öten haltak meg. A második kísérlet alkalmából már Hunley is a fedélzeten volt, és megpróbálták áttörni az északiak blokádját a Charlestoni-öbölben. Ezúttal azonban mindenki odaveszett a legénységből, a tervezővel együtt.

Ezeket is el kell olvasnod

A történelem nagy pillanatai sosem látott szemszögből

Meddig élnéd túl egy koporsóban, ha élve eltemetnének?

Újra egy magyaron a világ szeme: bebizonyította Einstein elméletét

Végre kiderült Stonehenge titka?

Ez a hat ember mentette meg a világot egy nagy katasztrófától

Alekszandr Bogdanov (1873-1928)
Alexander Bogdanov polihisztor volt, politikusként és íróként is szerencsét próbált, de a tanári, a közgazdász és a filozófusi pályán is megfordult, mielőtt az orvostudományba mélyedt. Az örök fiatalság titkát szerette volna megfejteni, így kezdett el saját magán vérátömlesztést végezni. Azt tapasztalta, hogy ereje megújult, teste szinte megfiatalodott. A 12. vérátömlesztés során TBC-vel és maláriával fertőzött beteg ember vérét kapta, akinek a vércsoportja sem egyezett az övével. (Az ilyen sikertelen vérátömlesztések miatt fordult a téma felé Karl Landsteiner, így jutott el a vércsoportokkal kapcsolatos felfedezésig, amiért Nobel-díjat kapott.)

William Bullock (1813-1867)
A New York-i születésű William Bullock találta fel a Bullock-féle rotációs nyomdát, vagyis a rotációs sajtót, ami forradalmasította a napilapok kiadását. A legenda szerint Bullock vagy belerúgott a gépébe, vagy véletlenül kapta el a gép az egyik lábát. A seb elfertőződött és hamarosan meghalt a feltaláló.

 

Charles Justice
Charles Justice 1911. november 9-én halt meg áramütéstől a maga készítette villamosszékben. A Kr. e. 208-ban kivégzett kínai Li Szi az általa kidolgozott Öt Fájdalom módszerével szenvedett ki, nem túl kellemes körülmények között.

Franz Reichelt (1879 – 1912)
A szabómester egy ejtőernyő kifejlesztésén dolgozott. Számos kísérletet végzett bábukkal, ezek azonban többnyire sikertelenek voltak. Egy kísérletet akart tenni az Eiffel-toronyból is, a helyszínen megjelent újságírók miatt úgy döntött, ő maga teszteli az ejtőernyő prototípusát, az előzetesen megbeszélt bábu helyett. A kísérlete ezúttal sem sikerült, lezuhant. Állítólag már zuhanás közben szívinfarktust kapott.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.