Este nyolcig tartana a tanítás az általános iskolákban - ez az új trend Közoktatás
Eduline

Este nyolcig tartana a tanítás az általános iskolákban - ez az új trend

Duplájára növelné a délutáni foglalkozások óraszámát a brit kormány, David Cameron miniszterelnök szerint jobb, ha a...

A londoni Mossbourne Academy – vacsoráig bent maradhatnak a diákok az iskolában

Duplájára növelné a délutáni foglalkozások óraszámát a brit kormány, David Cameron miniszterelnök szerint jobb, ha a gyerekeknek nem az utcán töltik a délutánt, hanem az iskolában – írja a Daily Mail.

A kormányfő a londoni Mossbourne Academyt említette példaként, ahol a tanulók este nyolcig bent maradhatnak. David Cameron felszólította az iskolaigazgatókat, ha tehetik, szervezzenek esti ügyeletet is.

A tervek szerint foglalkozásokat is szerveznének a diákoknak, a szakkörökért és klubokért pedig akár pénzt is kérhetnének az iskolák. A szülőknek persze jóval kevesebbet kellene fizetni a programokért, mint a különórákért. Hatnapos iskolahét bevezetését tervezik több amerikai és brit iskolakörzetben – összefoglalónkat itt olvashatod.

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról Közoktatás Fuchs Viktória

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról

Az iskolák nagy részében nincs elég idő, energia és szakember arra, hogy a problémákkal küzdő kisgyerekekkel egyénileg foglalkozzanak. Aki az iskolakezdés során lemarad, azt gyakran később is kudarcok érhetik, ami meghatározza a későbbi iskolai előmenetelét és önmagáról alkotott képét.