Ennyien csatlakoznak a jövő szerdai polgári engedetlenséghez Közoktatás
Eduline

Ennyien csatlakoznak a jövő szerdai polgári engedetlenséghez

Térképen gyűjtik a polgári engedetlenségben részt vevő iskolákat.

Tegnap délben jelentették be, hogy a Tanítanék Csoport kezdeményezésére már biztosan lesz munkabeszüntetés 30-án reggel 8 és 9 óra között.

A szervezők nyilván azt remélik, hogy sokan csatlakoznak az akcióhoz, és nem csak az oktatás területén. A csatlakozók számát nagyjából lehet majd csak megsaccolni, méghozzá ezzel az alkalmazással.

A szervezők azt kérik, minden csatlakozó iskola jelezze feléjük a szándékát, és ennek ismeretében frissítik a térképet. Persze azt errőlő nem lehet megmondani, hogy hány tanár hagy fel az oktatással egy órára, de sejteni lehet, hogy támogatottsága van a megmozdulásnak egy adott inzézményben, ami előtt tüntetni fognak.

A tiltakozással kapcsolatban minden friss hírt erre keressetek!

A pedagógusképzésekre felvettek mindössze 19 százaléka férfi – így alakult az idei felvételi nemek szerinti eloszlása Felsőoktatás Gál Luca

A pedagógusképzésekre felvettek mindössze 19 százaléka férfi – így alakult az idei felvételi nemek szerinti eloszlása

Idén is látványos különbségek rajzolódnak ki a felvételi statisztikákban: van olyan képzési terület, ahol a felvett hallgatók több mint 80 százaléka férfi, de olyan is akad, ahol pedig a nők vannak döntő többségben. Összeszedtük, mely képzési területek a leginkább „fiúsak” és melyek a leginkább „lányosak”, és azt is, hol sikerült közel kiegyenlített arányt hozni.