Elfogyott a türelmük: bepereli a Kliket a dombóvári önkormányzat Közoktatás
MTI

Elfogyott a türelmük: bepereli a Kliket a dombóvári önkormányzat

Pert indít a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) ellen a dombóvári önkormányzat. A Tolna megyei város vezetése szerint az állami iskolafenntartó nem fordít elég pénzt a település tanintézményeinek karbantartására, és így gyorsan romlik az épületek állaga - írta a Népszabadság a pénteki számában.

A cikkben felidézték, hogy Dombóváron a Klik hét, önkormányzati tulajdonú általános és középiskolát vett át működtetésre 2013-ban. Ezekre a tanintézményekre a város milliárdokat fordított a korábbi évtizedben, a település irányítói ugyanakkor úgy látják, hogy az állami fenntartó az elmúlt három évben szinte semmit nem költött karbantartásra, ezért az ingatlanok állaga sokat romlott.

Szabó Loránd, Dombóvár polgármestere a lapnak elmondta: a városvezetés jelezte elégedetlenségét a Klik helyi és megyei tankerületének, a panasznak azonban nem volt hatása. A polgármester úgy fogalmazott: elismeri, hogy egyik épület sem omlik össze, ha továbbra is elmaradnak a javítások, az ingatlanok ugyanakkor sokat veszíthetnek értékükből.

A Klik botrányai

Visszakérik az iskolákat: a Klik csak elnyeli a pénzt

„Magyarország a szégyenpadban ül”: keményen odamondott a kormánynak Pokorni Zoltán

Már szóba se állnak a Klik-es iskolákkal: lassan semmit sem tudnak venni?

Ezért a dombóvári képviselők a legutóbbi ülésükön Szabó Loránd előterjesztésére megszavazták: "perbe hívják" a Kliket, és megpróbálják kikényszeríteni, hogy az iskolafenntartó fordítson annyi pénzt a rábízott intézmények karbantartására, hogy azok megőrizzék állapotukat és értéküket.

A polgármester szerint a dombóvári probléma országos jelenség, ám a települések eddig nem mertek szembeszállni a Klikkel. A Tolna megyei város "bátorságában" az is szerepet játszott, hogy itt a 2014-es választáson a Természetesen Dombóvár jelöltjei legyőzték a Fidesz aspiránsait - olvasható a Népszabadságban.

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések Közoktatás Székács Linda

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések

Elsorvasztanák a vegyes csoportokat, a nagycsoportosok már az óvodán belül az iskolára készülhetnek, tucatnyi óvoda bezárásáról döntöttek az önkormányzatok az ország legkülönbözőbb helyszínein. Ez csak néhány példa azok közül, hogy februárban milyen, az óvodai nevelést érintő hírek jelentek meg. Minden jel arra utal, hogy a következő időszakban teljesen átalakulhat a legkisebbek nevelése. Összeszedtük, mik az eddigi legfontosabb tervezetek és intézkedések.