Egy iskolában sem kapcsolja ki a fűtést a Dalkia Energia Közoktatás
MTI

Egy iskolában sem kapcsolja ki a fűtést a Dalkia Energia

Egyetlen iskolában sem korlátozza a hőszolgáltatást a Dalkia Energia Zrt.

Egyetlen iskolában sem korlátozza a hőszolgáltatást a Dalkia Energia Zrt., a cég megegyezett a fenntartókkal a tartozások rendezéséről, illetve átütemezéséről. A Dalkia Energia Zrt. a múlt héten tizenhárom intézménynél helyezte kilátásba, hogy december elsejei hatállyal korlátozza vagy felfüggeszti a hőszolgáltatást a lejárt és ki nem fizetett számlák miatt.

Fűtés nélkül az egyik ráckevei iskolában - októberben tizenkilenc intézményben maradtak hidegek a radiátorok

Az intézkedés Nagyatád városi, valamint Barcs, Mátészalka, Csenger, Nagykáta és Vác megyei fenntartású, elsősorban oktatási és nevelési intézményeit, kollégiumait érintette volna. A cég korábbi közlése szerint ezen települések összesen nyolc intézménye öt hónapja nem fizeti tartozásait, de van olyan is, ahol a legrégebbi ki nem fizetett számla több mint egy éve lejárt, és a tartozás összességében eléri a 65 millió forintot. Két intézménynél - a tárgyalások elhúzódása miatt - időközben korlátozták a melegvíz-szolgáltatást, de az egyeztetést követően azt visszakapcsolták.    

Októberben tizennyolc, Pest megyei fenntartású iskolában maradtak hidegek a radiátorok napokra, mert a Tigáz a megyeháza körülbelül 100 milliós adóssága miatt elzárta a csapokat. A szolgáltatást csak azután indították újra, hogy a kormány garanciát vállalt az októberi, novemberi és decemberi számlák kiegyenlítésére.

Hét hírei: ezekbe az iskolákba járnak az OKTV döntősei, már szülők és diákok is értékelhetik a pedagógusokat Közoktatás Gál Luca

Hét hírei: ezekbe az iskolákba járnak az OKTV döntősei, már szülők és diákok is értékelhetik a pedagógusokat

Luxus bölcsit és óvodát is talált Hadházy Ákos, melyek több százmilliós támogatásból épülhettek fel. Ezek a legfontosabb dátumok, ha most felvételiztek egyetemre. Nagyon megviselte a diákokat a kompetenciamérés. Kiderült, milyen munkákat vállalnak idén nyáron a diákok - mutatjuk a hét legfontosabb történéseit.