Egy héttel a tanévkezdés előtt bólintanak rá a tanárok fizetésemelésére Közoktatás
MTI

Egy héttel a tanévkezdés előtt bólintanak rá a tanárok fizetésemelésére

A Fidesz frakcióvezetője rendkívüli országgyűlési ülés összehívását kezdeményezi augusztus 26-27-re a pedagógusok...

A Fidesz frakcióvezetője rendkívüli országgyűlési ülés összehívását kezdeményezi augusztus 26-27-re a pedagógusok béremelésével kapcsolatos törvényi változások elfogadása érdekében.

Rogán Antal hozzátette: a béremelések szeptemberi bevezetéséhez szükséges a parlament döntése is, és a kormánypártok szerint ez egy "kellően fontos" kérdés ahhoz, hogy az Országgyűlés még szeptember eleje előtt összeüljön. Rogán Antal arra kérte a köztársasági elnököt, hogy hivatala "sürgősséggel vizsgálja meg a törvény kihirdetésének a lehetőségét".

Hoffmann Rózsa az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára korábban a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában úgy nyilatkozott: a korábban elfogadott törvény szerint az iskolákban, óvodákban, kollégiumokban pedagógus munkakörben pedagógus végzettséggel dolgozók kaptak volna csak béremelést. A kormány viszont úgy döntött, hogy kiterjesztik a jogosultak körét, viszont kisebb lesz a béremelés mértéke.

Ha a parlament elfogadja a módosítást, akkor a pedagógiai szakszolgálatokban és intézetekben, gyermekvédelmi intézményekben pedagógusi munkát végzők is kapnak béremelést. Ennek mértéke az eredetileg tervezett emelés összegének hatvan százaléka, majd minden év szeptemberében tíz százalék 2017-ig.

Felvételi kisokos: kinek való a két tanítási nyelvű gimnázium és a nyelvi előkészítő? Közoktatás Gál Luca

Felvételi kisokos: kinek való a két tanítási nyelvű gimnázium és a nyelvi előkészítő?

Idegen nyelven tanult tantárgyak, anyanyelvi tanárok, részben idegen nyelven tett érettségi vizsga, sőt akár díjmentesen megszerzett felsőfokú nyelvvizsga – mindez valós lehetőség azok számára, akik kéttannyelvű gimnáziumot vagy nyelvi előkészítő évfolyamot választanak. De vajon kinek való ez a képzési forma, és miben különbözik a „klasszikus” gimnáziumi oktatástól? Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat, hogy könnyebb legyen a döntés a pályaválasztás előtt álló diákoknak és szüleiknek.