Egy év felfüggesztett fogházbüntetést kapott egy 15 éves diák Közoktatás
MTI

Egy év felfüggesztett fogházbüntetést kapott egy 15 éves diák

Jogerősen egy év felfüggesztett fogházbüntetést kapott zsarolási kísérletért egy nyíregyházi diák, aki ellen gyorsított eljárásban emelt vádat az ügyészség - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség vezetője hétfőn.

Képünk illusztráció

Zsíros Zsolt megyei főügyész tájékoztatása szerint a 15 éves fiú két osztálytársától akart zsarolással pénzt, illetve cigarettát szerezni. Az egyik nyíregyházi középiskolában két tanulótársát veressel fenyegette, hogy adjanak át neki egy doboz cigarettát, illetve 500 forintot, s egyiküket bántalmazta is, a nyakát szorongatva. A diákok a követelésnek nem tettek eleget, a történteket elmondták szüleiknek és az iskola vezetőinek.

A rendőrség az iskolából állította elő a diákot. A fiú beismerő vallomást tett. A szeptemberben történt zsarolási kísérlet után a gyanúsítottat, hogy ne tudja befolyásolni a fiúkat, illetve a tanúkat, a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte, húsz napig volt javítóintézetben.

A gyorsított eljárásban emelt vád alapján a Nyíregyházi Járásbíróság a büntetlen előéletű fiatalt súlyos fenyegetéssel elkövetett kétrendbeli zsarolás bűntettének kísérlete miatt jogerősen egy év fogházbüntetésre ítélte, végrehajtását három évre felfüggesztette, és egyidejűleg elrendelte pártfogói felügyeletét is - áll a szabolcsi főügyész közleményében.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hiába lenne rá pénz, mégis van olyan tankerület, ahol nem mehetnek busszal kirándulni a diákok Közoktatás Kurucz Tünde

Hiába lenne rá pénz, mégis van olyan tankerület, ahol nem mehetnek busszal kirándulni a diákok

A 16. kerületi iskolákban több szülő szerint nem engedélyezi a tankerület a bérelt buszos kirándulásokat. Az Észak-Pesti Tankerület cáfol, viszont az előző tanévben csak az erre szánt keretösszeg töredékét használták fel az intézmények. Az országban máshol sem jobb feltétlen a helyzet. Vannak olyan iskolák, ahol a szülők fuvarozzák autóval a gyerekeket az osztálykirándulásra.