Döbbenetes dolgok mennek a kínai iskolákban Közoktatás
MTI

Döbbenetes dolgok mennek a kínai iskolákban

A szexuális zaklatásoknak csupán elenyésző részét jelentik be az iskolák és a helyi hatóságok Kínában, miközben nyilvánossággal a helyzeten érdemben is lehetne javítani - állítja új jelentésében a Nők Jogaiért nevű nem kormányzati szervezet.

A csoport szerint az iskolák próbálják saját falaikon belül tartani az ügyeket, ugyanakkor a hatóságok is "szemérmesek", amikor a szexuális zaklatásokat a nyilvánosság elé tárják. A szervezet tavaly január és ez év májusa között másfél tucatnyi közbiztonsági és oktatási hivatal által nyilvánosságra hozott adatot vizsgált, s megállapította: azok jelentős mértékben "aluljelentették" a nemi zaklatás eseteinek számát.

A begyűjtött hivatalos jelentések szerint 15 ilyen eset történt, míg az újságokban megjelent jelentések összesítésével a csoport 72 esetet számolt össze. A médiába csak a nagyobb, társadalmi visszhangot kiváltó ügyek kerültek be, a valós szám így ennek akár a többszöröse is lehet - fogalmaz a szervezet.

Az információközlésre vonatkozó kérést eredetileg több mint kétszáz oktatási és közbiztonsági hivatalnak küldték meg, ezekből kétszáz teljes mértékben elutasította az információközlést, mondván, az az érintettek személyiségi jogait sértené, s esetleges további pszichológiai károkat okozna bennük. A problémát éppen ez is okozza: a téma továbbra is tabunak számít az országban, pedig a nyilvánosság újabb és újabb esetek feltárást hozhatná, s a helyzet kezelésén segíthetne - fogalmazott a China Daily című napilapnak Liang Hsziao-ven, a jelentés egyik készítője. 

A kiskorúakat, iskolásokat ért szexuális zaklatásokról mind többet lehet hallani a kínai sajtóban. A kuangcsoui közvélemény-kutató intézet egy tavalyi országos felmérése arra mutatott rá, hogy az elmúlt három évben minden tizedik nő zaklatás áldozatává vált az országban, leginkább pedig éppen a tanulókorú, 16 és 25 éves korosztály van kitéve ezeknek az eseteknek.

A Kínai Társadalomtudományi Akadémia egy korábbi jelentése szerint a dolgozó nők 40 százalékát éri valamilyen atrocitás, a Kommunista Ifjúsági Szövetség hivatalos lapjának, a Csungcsing Paónak egy tavaly őszi felmérése szerint a lakosság 80 százaléka szerint a metrón is zaklatják a nőket. Problémát a társadalmi szemérmességen kívül a megfelelő jogi keretek hiánya is okoz: ugyan Kínában 2005-ben született törvény a nemi zaklatások ügyének jogi útra tereléséhez, s az 2007-ben hatályba is lépett, ám a vádak bizonyítása a mai napig az áldozatokra hárul.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.